Kötelező lesz hangszórót szerelni az elektromos autókra

Startlap - Startlap
A járműveknek 40 km/h-s sebesség alatt kellene hangot kiadniuk magukból, hogy kevesebb legyen a baleset.

Egy új szabályozás bevezetéséről döntöttek, amelynek értelmében az elektromos autók 40 km/h-s sebesség alatt mesterséges hangot adnának ki magukból – írja a 444.hu.

Az elektromos járművek kevésbé károsak a környezetre, a fenntartásuk is sokszor gazdaságosabb és sokkal halkabbak is a hagyományos autóknál. Éppen ez utóbbi tulajdonsága okoz komolyabb galibát egyes esetekben.

Ezek a járművek ugyanis 40 km/h alatti sebességen annyira halkan közlekednek, hogy sokkal nehezebb észlelni őket, mint a belsőégésű motorral felszerelt társaikat. A statisztikák bizonyítják is ezt a megállapítást, a brit adatok alapján ugyanis az elektromos autók 40 százalékkal nagyobb valószínűséggel okoznak gyalogosgázolást. Egy másik felmérés szerint a vakok és gyengén látók 93 százalékának vannak nehézségeik az elektromos autók észélésében. Nem véletlen, hogy éppen ők lettek a mostani szabályozás egyik élharcosai.

A tervek szerint az elektromos autók az említett 40 km/h-s sebesség alatt fehér zajt adnának ki magukból, hogy az autó könnyebben észrevehető legyen. A szabályozás szerint, amely az egész EU-ra kiterjedne, a korábban értékesített elektromos autókat 2021-ig pótlólag kellene hangkeltő eszközökkel felszerelni.

Ez is érdekelhet

képcím

Szegeden indul "a magyar gazdaságtörténet egyik legjelentősebb...

képcím

18500 járművet akar venni az állam

képcím

Rendelet még nincs, sok a megválaszolatlan kérdés az...