Két éve hunyt el a legendás pofonosztó, Bud Spencer

Startlap - Startlap
88 éves korában hunyt el a népszerű színész.

A hagymás bab királya két éve már, hogy nincs közöttünk. Bár főként filmjeiről ismerjük, sportolóként, tanulóként, üzletemberként is bizonyított.

Bud Spencer 1929. október 31-én született Nápolyban, még Carlo Pedersoliként. Nápoly fontos volt számára, mindig hangsúlyozta, hogy ő nem olasz, hanem nápolyi. Ez a tájszólásában is megjelent, még Olaszországban is gyakran szinkronizálták filmjeit nápolyiról olaszra.

Fiatalon sportkarriert épített, ő volt az első olasz úszó, aki 100 m-es gyorsúszásban egy percen belüli eredményt ért el. Mellette az olasz válogatott tagjaként vízilabdázott is. Velük Budapesten játszott utoljára, miután megkapta amerikai filmszerződését.

Közben hihetetlenül jól is tanult, ötévesen már elvégezte az első osztályt és 16 évesen már vegyészmérnöki szakon egyetemre járt, azonban tanulmányait meg kellett szakítania, mert a családjával Brazíliába költözött. Másfél év múlva hazatért, de akkor már jogi karon folytatta tanulmányait.

1967-ben költözött át Amerikába a filmezés miatt, ekkor hagyott fel a sportolói karrierjével. Egy film kedvéért növesztette meg a szakállát és vette fel a Bud Spencer nevet.

A Budot az egyik kedvenc sörmárkája neveként vette fel, a Spencer név pedig kedvenc színészére, Spencer Tracyre utal. Állítólag mókásnak találta, hogy termete ellenére Budnak (rügy) szólították.

17 film Terence Hill-lel

Ekkor ismerkedett meg Terence Hill-lel is. Az is kiderült, hogy még Olaszországban, eredeti nevükön játszottak már egy közös filmben.

1967-től 1985-ig nem kevesebb, mint tizenhét filmben szerepeltek együtt, mely mindkettőjük számára meghozta a sikert és az elismerést, valamint legendává emelte a párosukat. 1985-ben azonban külön utakra tértek: Spencer megalapította saját légitársaságát, a Mistral Airt, melyet később eladott, hogy megvehessen egy gyermekruhákat gyártó textilüzemet, illetve beindíthassa saját étteremláncát Bud Food néven.

Közel tíz év múltán, 1994-ben ismét összeállt a páros egy utolsó közös film, a Bunyó karácsonyig leforgatására, ezután útjaik végleg elváltak, külön folytatták a filmezést.

Politikai babérokra is tört volna Bud, 2005-ben Lazioban indult jelöltként, de itt nem ért el sikereket úgy, mint élete többi részén.

“Köszönöm”

Többször is halálhírét keltették, végül 86 éves korában, 2016. június 27-én szenvedés nélkül távozott az élők sorából. Mielőtt eltávozott, utoljára azt mondta: „Köszönöm”.

Terence Hill filmet forgatott néhai kollégája és barátja tiszteletére.

A produkció megjelenését nyár végére tervezik.

 

Ez is érdekelhet

képcím

Milyen fát és mennyiért vesz a magyar: a normann a sláger, a luc...

képcím

Egy jó és egy rossz hír: Bud Spencer múzeum nyílt; Orbán...

képcím

Curtis kiszámolta, mennyi pénzt drogozott el - maga is megdöbbent...