Kerényi Miklós Gábor nem adja fel, az Operettszínház főigazgatója lenne

Startlap - Startlap
Kálmán Imre lánya szerint a zaklatással vádolt Kero hazugsággal térne vissza.

Kálmán Imre lánya, Yvonne szerint a korábban zaklatási botrányai miatt távozó Kerényi Miklós Gábor hazugsággal akar visszakerülni az Operettszínház vezetői pozíciójába – írja a Blikk.

Kero egy a nő által öt éve írt támogatói levelet csatolt a Facebook-bejegyzéséhez, melyben bejelentette, hogy indul a Budapesti Operettszínház főigazgatói posztjáért. Kálmán Yvonne a 2013-ban írt levelében kifejezi tiszteletét, támogatását Kerényi felé és javasolja őt a főigazgatói posztra. A nő először kommentben fejezte ki, hogy bár a levelet ő írta, az azóta eltelt idő és a történtek után nem járul hozzá, hogy az ő, illetve apja hírnevét kihasználva pályázzon a pozícióra. Kerényi erre azt válaszolta, hogy semmi olyat nem tett, ami miatt vissza kéne vonnia az öt évvel ezelőtti támogatását.

„Egy percig sem tagadom, hogy ez öt éve született. Azért van itt, hogy jelezze, mit gondolt akkor Kálmán Yvonne, mit tettem 14 éven át Kálmán Imre tiszteletének fokozása érdekében. Például szobrot állítottam neki. Ezt ma nem lehet letagadni, azért, mert más a főigazgató” – védekezik Kerényi.

Az Operettszínház új főigazgatóját legkésőbb október 22-ig választják meg a négy jelentkező (Lőrinczy György, Szente Vajk, Kiss B. Attila és Kerényi Miklós Gábor) közül.

Ez is érdekelhet

képcím

Veréb Tamás távozik az Operettszínháztól

képcím

Egy hónapon belül eldől, ki lesz az Operettszínház igazgatója

képcím

Halálosan megfenyegette Peller Károlyt őrült rajongója, aki már...