Az Operettszínház kirúgta Kerényi Miklós Gábort

Startlap - Startlap
Az egykori művészeti vezető nyilatkozataival megszegte a színház szabályait.

A Blikk információi szerint a Budapesti Operettszínház rendívüli felmondással megvált Kerényi Miklós Gábortól. A színház sajtófőnöke megerősítette a lap információit. A Kossuth- és Erkel-díjas volt művészeti vezetőt azért bocsátották el, mert az utóbbi időszakban nyilatkozataival rossz színben tűntette fel munkahelyét. Kerót már korábban felmentették a munkavégzés alól, de fizetését és az egyéb juttatásokat továbbra is megkapta, így a mindenkire érvényes szabályokat neki is be kellett volna tartania.

„Kerényi Miklós Gábornak 2018. április 13-án rendkívüli felmentéssel megszűnt a munkaviszonya, mivel magatartásával megszegte a Munka Törvénykönyve 8. paragrafus 1-4. bekezdését, azaz olyan magatartást tanúsított, amely alkalmas a munkáltató jó hírnevének, jogos gazdasági érdekeinek veszélyeztetésére” – fejtette ki a sajtófőnök.

Kerényi Miklós Gábort tavaly ősz óta többen is megvádolták zaklatással, ezért a színház belső vizsgálatot indított, Kero pedig kérte nyugdíjazását. Az Operettszínház március elsején lezárta vizsgálatát, és mivel a sértettek közül senki nem terelte jogi útra az ügyet, ezért a belső vizsgálatnak nem voltak munkajogi következményei.

 

Címlapkép: Facebook

Ez is érdekelhet

képcím

Veréb Tamás távozik az Operettszínháztól

képcím

Egy hónapon belül eldől, ki lesz az Operettszínház igazgatója

képcím

Halálosan megfenyegette Peller Károlyt őrült rajongója, aki már...