Eltűnt K. Endre Facebook-oldala

Startlap - Startlap
A bicskei gyermekotthon elnöki kegyelemben részesített volt igazgatóhelyettese csütörtökön még közzétett egy nyilvános bejegyzést.

“Jó látni azt, hogy egyre többen rájönnek a kegyelmi ügyem miatti hisztéria valós hátterére. És nem dőlnek be a keresztény irgalom fogalmát és a kegyelem intézményét nem ismerő bosszúszomjas, istentelen gyűlölködőknek, akiknek már a két tisztességes hölgy szerintem nem indokolt lemondása sem elég, hanem ócska, álságos lejárató propagandával most már mindenkit besároznának, aki nem az ő szekerüket tolja” – írta csütörtökön bejegyzésében K. Endre, de – mint azt a 444 kiszúrta – péntek reggelre eltűnt a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesének Facebook-oldala.

A tegnapi nyilvános bejegyzésben többek között azt is állította K. Endre, hogy a „csahos média” már erdélyi szülőfalujában is a rossz hírét kelti, de a helyi közösség nem fogja hagyni, hogy megosszák őket ebben az ügyben. Hozzátette: “Az engem ismét besározó médiakampány hatására elgondolkodom azon, hogy visszaköltözöm Erdélybe”.

Mint ismert, a bicskei gyermekotthon volt igazgatóját pedofíliáért ítélték el. Az ügy eltussolásában játszott szerepéért az igazgatóhelyettest, K. Enrdét is börtönbüntetésre ítélték, de tavaly Novák Katalin kegyelemben részesítette. A pár napja kiderült eset akkora közfelháborodást váltott ki, hogy Novák Katalin lemondott az államfői tisztségéről, Varga Judit pedig visszavonult a közélettől. Balog Zoltán református püspök szintén közbenjárt K. Endre kegyelméért, ő elismerte, hogy hibázott, de az egyházvezetői tisztségéről nem mondott le. Orbán Viktor legutóbb múlt csütörtökön szólalt meg az üggyel kapcsolatban, amikor bejelentette, hogy módosítják az alaptörvényt.

Címlapkép: Getty Images

Ez is érdekelhet

képcím

A bicskei gyermekotthon kilenc egykori lakója összesen 154 millió...

képcím

Már nyomoz a rendőrség K. Endre nyomásgyakorlása miatt

képcím

Videóra vették, ahogy K. Endre új vallomásra próbál rábírni...