Pedofilügy: Orbán az Alaptörvény tizenharmadik módosítását nyújtotta be

Startlap - Startlap
Novák Katalin kegyelmi döntése után a kormány nevében alkotmánymódosítást nyújtott be a magyar miniszterelnök.

A magyar közvélemény napot óta találgatja, hogy Novák Katalin hivatala miért adott kegyelmet a 2023-as pápalátogatás alkalmával a bicskei gyerekotthon volt igazgatóhelyettesének, aki korábban arra kényszerítette az otthon egyik lakóját, hogy vonja vissza vallomását a pedofil igazgató ellen – írja a Telex.hu

A mára már nagy hullámot kavart ügy már ott tart, hogy csütörtökön a miniszterelnök bejelentette: a köztársasági elnök kegyelmi döntése után a kormány nevében alkotmánymódosítást nyújt be, „amely lehetetlenné teszi, hogy kiskorú gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmény esetén az elkövető kegyelmet kaphasson”.

Orbán Viktor a módosítójához rövid indoklást is csatolt: szerinte minderre azért van szükség, mert a köztársasági elnök kegyelmi döntése körül vita alakult ki. Ez pedig szerinte megnyugtatóan le kell zárni minden magyar ember számára. 

Magyarországon a gyermek a legfontosabb! A gyermekek kárára elkövetett bűncselekmények tetteseit a törvény teljes szigorával kell büntetni. Aki kiskorú gyermek kárára szándékos bűncselekményt követ el, az semmilyen indokkal nem mentesülhet a tettei következményei alól.

Egyértelműen ki kell zárni annak a lehetőségét, hogy a gyermekek kárára szándékos bűncselekményt elkövetők kegyelem útján mentesüljenek a büntetésük hátrányos jogkövetkezményei alól, és újra büntetlen előéletűvé válhassanak

 

– írta a miniszterelnök.

A fentiekhez pedig az alaptörvényt tizenharmadszor is módosítani kell. Viszont csak úgy tud életbe lépni, ha a parlament kétharmada megszavazza azt.

A bejelentett Alaptörvény-módosítás a gyermekek még erősebb védelmét szolgálja – közölte a Sándor-palota csütörtökön az MTI-vel, hozzátéve: Novák Katalin köztársasági elnök jó szívvel alá fogja írni az Országgyűlés által elfogadott jogszabályt.

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ez is érdekelhet

képcím

Kvíz: Orbán vagy Magyar mondta?

képcím

Orbán: Brüsszel nyálas, váladékos, csigaszerű, nyálkás közeg

képcím

Orbán: Magyarország nem fogja blokkolni a NATO ukrajnai döntéseit