Jóval nagyobb nyugdíjemelés jöhet év elején

Startlap - Startlap
Két fontos fejlemény is történt, ami után nagyon nehéz lesz a kormánynak kitartania a 3 százalékos nyugdíjemelés mellett. Délelőtti hírösszefoglaló.

Getty Images

Jóval nagyobb nyugdíjemelés jöhet év elején

Jó ideje ostorozzák a kormányt nyugdíjas szervezetek amiatt, mert direkt a valós áremelési ütemnél alacsonyabb mértékben emeli év elején a nyugdíjat, és emiatt csak év vége fele, utólag kapnak kompenzációt, kiegészítő emelést a jogosultak. Most azonban két fontos fejlemény is történt, ami után nagyon nehéz lesz a kormánynak kitartania a 3 százalékos nyugdíjemelés mellett. Részletek.

480 forint alá csökkenhet az üzemanyag ára a benzinkutakon

Komolyabb változás állt be a világpiacon, és a holtankoljak.hu szerint további jelentős árcsökkenést tapasztalhatunk az üzemanyagok nagykereskedelmi árában. Ha érdekel, mikor és mennyivel fizetünk majd kevesebbet tankolásnál, ide kattints.

Bige Budainak üzent: Szedjen Cavintont vagy valami agyfényesítőt

Lassan nem telik el nap már, hogy ne történne valami a kormányzati célkeresztbe került Bige László ügyében, egyre durvább üzengetés folyik fideszesek és a nagyvállalkozó között. A legújabb csörtét ebben a cikkben olvashatod el.

Parlamenti segítséggel százmilliók visszafizetését próbálta megúszni Simonka György egykori cége

MTI Fotó: Rosta Tibor

A kormánypárti politikus volt cége a képviselő által elért jogszabály-módosításra hivatkozva kerülte volna el a szabálytalanul felhasznált támogatások visszafizetését. Részletek.

Egyre több szlovák jön dolgozni Magyarországra

Már tudnak átcsábítani szlovák dolgozókat a hazai ipari központok. Ha kíváncsi vagy, mi a csábító a szlovákiai vendégmunkások számára Magyarországon, ebből a cikkből kiderül.

A delta variáns miatt rengeteg a fertőzött gyerek

A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke szerint a jelenlegi 38%-os átoltottságnál jóval magasabb, 90% feletti kellene ahhoz, hogy megálljon a fertőzés terjedése a gyerekek közt. Havasi Katalin szerint a gyerekeknél a korábbiakkal ellentétben több tünet is gyakoribb lett, felsorolásukat ez a cikk tartalmazza.

Lemond pártelnöki posztjáról és kivonul a politikából Sebastian Kurz

Elvesztette lelkesedését a korrupciós vádak miatt, és több időt szeretne tölteni újszülött fiával. Bővebben.

Dél-Afrikában már az omikron variáns dominál

Xabiso Mkhabela / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Az omikron variáns terjedésével durván emelkedik az új fertőzöttek száma Dél-Afrikában, amit aggasztónak neveztek a helyi egészségügyi szakértők. Részletek.

Megúszhatja a börtönt a Covid-osztályon fekvő tanárnőt kivégző kínai szakács

Lezárta a nyomozást a BRFK annak a 38 éves kínai szakácsnak az ügyében, aki márciusban harmincszor szúrt fejbe sebészollóval egy lélegeztetőgépen lévő tanárnőt a Honvédkórház intenzív Covid-osztályán. Az igazságügyi elmeszakértők véleményét ez a cikk ismerteti.

Koronavírus itthon: most az elhunytak száma ugrott meg

A legfrissebb, hivatalos járványügyi statisztikák az oltások, a kórházban fekvő betegek, a fertőzöttek és az elhunytak számának alakulásáról erre a linkre kattintva olvashatók.

Kemény fagyra kell készülnünk hétvégén

Szombat hajnalban éri el a lehűlés a mélypontját, országszerte fagyos időre kell számítani. A fagyzugos területeken -8 foknál is hidegebb lehet. A részletes időjárás-előrejelzést itt találod.

Ez is érdekelhet

képcím

"Akit zavar a rövid szoknya, az ne menjen mazsorettnek" - retró...

képcím

Csirkehiány lehet a boltokban a szakmai szervezet szerint

képcím

444.hu: Megérkezett az Orbán család harmadik generációja a...