Jól reagált Nádai Anikó, amikor műsor közben lemónikázták

Startlap - Startlap
"Na, elmondom neked, Mónika!"

“Na, elmondom neked, Mónika” – vágott bele mondandójába nagy hévvel az Anikó Show egyik vendége a felvétel alatt, miközben a házigazdához, Nádai Anikóhoz beszélt – írja a Bors. A kavarodás a nevekkel nem véletlen, hiszen az Anikó Show elődje a Mónika Show volt, Erdélyi Mónika vezetésével.

A Való Világban feltűnt tévés szerencsére elég jól reagált a helyzetre, mivel egyáltalan nem zavarta, hogy “lemónikázták”.

Természetes, hogy felnevettem. Mónika műsora nagy múltra tekint vissza, nincs ebben semmi ördögtől való. Jól szórakoztunk rajta, majd ment tovább a felvétel

– fogalmazott Nádai.

A lap az esettel kapcsolatban felkereste Erdélyi Mónikát is, aki korábban hangot adott annak, hogy kissé sérti őt az új műsor. Akkoriban azt mondta, Anikó testsúlyánál fogva nem fogja bírni ezt a műfajt, mivel nem elég nagy az állóképessége hozzá.

A Mónika Show úttörő volt a maga műfajában. Természetes, hogy bármiből az első széria a legemlékezetesebb, és nem azért, mert ezt történetesen én vezettem. Vicces és jópofa, ami Anikóval történt. De korábban is volt hasonlóra példa. Amikor még ment a Balázs Show, egy vendég azt mondta, ha ott nem tudják megoldani a problémájukat, jönnek hozzám

– reagált a műsorvezető.

Ez is érdekelhet

képcím

Geszler Dorottya lánya férjhez ment: itt vannak az első fotók

képcím

Molnár Gusztáv reagált a válása hírére

képcím

Molnár Gusztáv felesége kipakolt: durva ügyek állnak a válásuk...