Intenzívre került az Omega gitárosa

Startlap - Startlap
Molnár György ketyegője régóta rendetlenkedik, valószínűleg egy műtéttel lehet csak megmenteni az életét.

Molnár György „Elefánt”, az Omega együttes gitárosa éppen kerékpározott, amikor hirtelen érezte, hogy valami nagyon nem stimmel. A zenésznek nemrég volt egy hasonló rohama, így rájött, hogy megint a szívével van a baj. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas Molnár a Budai Irgalmasrendi Kórházban kapott kardióverziót, vagyis defibrillátoros terápiát, amelynek során visszaállítják a normális ritmust és pumpafunkciót.

“Valami nagyon nem stimmel. Ezúttal is „megbikáztak”, de még nem tudni, ez meddig lesz elég. Homályosan, de láttam, legalább nyolcan álltak az ágyam körül, és éreztem is, ahogy a mellkasomra ráteszik azt a két hatalmas elektródát. Kétszáz joule-t engedtek belém, ami nem kevés. Néhány másodpercig nem is vert a szívem” – mesélte a Blikknek beavatkozásról.

“Nem vagyok kétségbeesős típus” – mondta az 56 éves zenész, aki már felkészült arra, hogy talán pacemakerre lesz szüksége, de a zenekar szombati, szlovákiai koncertjét nem akarja kihagyni, és abban bízik, hogy a többi fellépésen is ugyanúgy részt vehet majd.

Ismét megállt a szíve

Szerdára sajnos kiderült, a kardioverzió nem volt célravezető, így komolyabb kezelésre volt szükség, amelynek során ismét megállt a szíve, valószínűleg nem kerülheti el a pacemaker beültetését sem – tudta meg az nlcafé.hu. A zenész átmenetileg intenzívre került.

Picit még gyenge vagyok, de a lépcsőket már könnyebben veszem. Kedden öt lépcsőfok után pihenőt kellett tartanom

– fogalmazott a Blikknek a gitáros.

Címlapkép: MTI Fotó/ Soós Lajos

Ez is érdekelhet

képcím

Emma Thompson 62 évesen először vetkőzött nyilvánosan, és...

képcím

Schobert Lara angolul érettségizik matekból és töriből

képcím

"Képtelenek vagyunk felfogni” – eltemették Babicsek Bernátot