Így fogták el három hét bujkálás után a 73 millió forinttal megszökött pénzszállítót

Startlap - Startlap
Az elkövetővel együtt a pénz nagy része is meglett.

Elfogták a nyomozók a 26 éves budapesti Ó. Tibort, aki pénzszállítóként dolgozott egy cégnél, ahonnan augusztus 10-én meglépett több mint 73 millió forinttal – számolt be a police.hu

A férfi reggel elindult a telephelyről, hogy a meghatározott címekről begyűjtse a cégek készpénzküldeményeit, azonban munkája végeztével Gyál közelében egy erdős területen hátrahagyta a járművet, és a rábízott több tízmillió forinttal elmenekült.

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztályának munkatársai elfogatóparancsot adtak ki a az elkövető ellen, akit három héttel később, augusztus 30-án este fogtak el a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály segítségével a rejtekhelyén, Dunakeszi területén.

A házban egy sporttáskában a pénz jelentős részét is megtalálták, Ó. Tibort pedig sikkasztás bűntett miatt őrizetbe vették, kihallgatása folyamatban van.

Ez is érdekelhet

képcím

14 milliárdot sikkasztottak ukrán tisztségviselők...

képcím

Az Audi szakszervezeti vezetőinek letartóztatását kezdeményezik,...

képcím

Több mint 5,5 millió forintot sikkasztott a Tescóból egy...