Igaz, még csak hároméves a kislány, de már behajtanák rajta elhunyt édesapja tartozását

Startlap - Startlap
Bár 600 ezer forint az elmaradás, a bíróság 1,3 millió forintot ítélt meg, amelyet be kell fizetni.

Egy gyászoló ceglédi család talpra állását lehetetleníti el a halott családfő tartozása, melyet rajtuk akarnak behajtani – írja a blikk.hu. A közös gyermek, Réka születésekor a férfit először agydaganattal, majd leukémiával és nyirokrákkal diagnosztizálták. Halála után tíz hónappal végrehajtói levél érkezett Virgíniának, melyben Gombai László 600 ezer forintos telefonszolgáltatói tartozását követelték. Azzal, hogy a nő bemutatta férje halotti bizonyítványát, a tartozás nem szűnt meg – a Ceglédi Járási Bíróság 1,3 millió forintot ítélt meg, amelyet a már kislányuk nevén lévő közös ingatlanra terheltek.

A nő a gyámhivatal engedélyével eladta a házat, de kiderült, az új tulajdonosát nem tudják bejegyezni az ingatlanra terhelt tartozás miatt. Ügyvédje szerint az összeg egyenlítésén kívül mást nem tud tenni, kifizetnie viszont nincs miből. Kiskorú örökös esetében a gyámhivatal dönt, hogy milyen ingatlanra vagy ingóságra terheli a behajtani kívánt összeget, így a helyzet sorsa a gyámhivatal kezében van.

Ez is érdekelhet

képcím

Minden számlát befizetett, mégis 250 ezer forintot követel a...

képcím

A gyerekek buta 'füllentése' miatt vette el a gyámhatóság a...

képcím

Kozsó, Zuschlag János és a Baby Sisters énekese is felkerült a...