Hűlt helye a Petőfi Csarnoknak - mutatjuk, mi van most helyette - fotók

Startlap - Startlap
A lerombolt épület helyén már csak a romok és a törmelékek emlékeztetnek az egykori koncerthelyszínre.

30 éves működése után 2015-ben végleg bezárt a Petőfi Csarnok – egy utolsó Csillagfény diszkóval, majd egy monstre zárórendezvénnyel.

A Városligetbe tervezett múzeumi negyedre még 2014-ben írták ki a tervpályázatot, az építkezések pedig 2016-ban kezdődtek el.

A Petőfi Csarnok helyén az Új Nemzeti Galéria fog megépülni. Az épület látható részének elbontását követően elszállították a felszínen található, az egészségre közvetlenül nem veszélyes, kötött formájú azbesztcement tartalmú építőelemeket is, a felszínen látható épület eltűnésével pedig tavaly nyáron lezárult a bontási munkálatok első fázisa.

A Petőfi Csarnok és a régi Közlekedési Múzeum épülete tehát már eltűnt, most pedig egyelőre csupán a sivár pusztaság fogad minket a helyszínen:

Fotók: MTI/Szigetváry Zsolt

Az elbontott Közlekedési Múzeum területe pedig így néz most ki:

A Pecsa helyén épülő Új Nemzeti Galéria a tervek szerint 2021-re készül el, és ilyen lesz:

MTI Fotó: SANAA építésziroda

Ez is érdekelhet

képcím

A magyar tüdőspecialista elmondta, milyen sorrendben támad a...

képcím

369 felett járt az euró, beavatkozott az MNB

képcím

Nulladik évfolyamot vezetnének be az általános iskolákban