Halálközeli élmény után jött rá Király Linda, hogy szakítania kell vőlegényével

Startlap - Startlap
9 évig voltak együtt.

Több mint 9 évig alkotott egy párt Király Linda és vőlegénye, Zsombor, amíg az énekesnő nemrég szakított.

Zsomborral barátsággal kezdődött, hiszen az öcsém legjobb haverja volt, aztán szerettünk egymásba. Amikor észrevettem magamon, hogy újra azt a barátságot érzem iránta, mint amikor még nálunk lógott, akkor jöttem rá, hogy lépni kell. Nagyon nehéz döntés volt, de el kellett engednünk egymást. A barátnőim egytől egyig értetlenül néztek, amikor elmondtam nekik, hogy döntöttem, de nem tudtak eltántorítani. Tudom, hogy rengeteg nő marad benne egy elkényelmesedett kapcsolatban,  sőt, sokkal rosszabbakban is, mert félnek lépni, mert tartanak a bizonytalanságtól, az ismeretlentől, az egyedülléttől. Képes lettem volna leélni Zsombi mellett az életem, hiszen kedves, vicces, és tényleg nagyon szeretem, de úgy éreztem, az élet túl rövid, mi pedig fiatalok vagyunk, mindketten megérdemeljük egy új kezdet lehetőségét

– mesélte Linda a Best magazinnak.

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

▪️ L I N D A ▪️ (@lindakiraly) által megosztott bejegyzés,

Elmondta azt is, hogy egy halálközeli élményben volt része, talán ez indíthatta el a szakítás folyamatát is. Elektromos zárlat keletkezett az alattuk levő lakásban, amikor Linda éppen fürdött és valahogyan az ő kádjukba is áram került. Órákig sokkos állapotban volt, kórházba is szállították. Mivel a lakásban az elektromos hiba miatt nem maradhattak, párja a szüleihez költözött, ő pedig Amerikába ment.

Azt hiszem, már akkor látnom kellett volna, hogy a sors külön utakra sodor minket.

16 éves korától mindig volt párkapcsolata, így tulajdonképpen egész életében most lesz először egyedül.

 

Ez is érdekelhet

képcím

Tóth Gabi kiakadt a bébiszitter óradíján: "Nem tudok kifizetni...

képcím

Lövöldözés tört ki Justin Bieber világsztárokkal zsúfolt...

képcím

Lehoczky Zsuzsát reggel tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk a...