Futótűzként terjed a rászorulókat segítő önkéntes magyar anyukák híre

'Azt szeretem benne, hogy látom mások örömét, ahogy örülnek a ruháknak vagy bárminek, akár egy zacskó tésztának is úgy tudnak örülni.'

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2018-07-24 08:00

Fotó: Thinkstock

A Tündérpakk Alapítvány anyukái eleinte csak kinőtt gyerekruhákat akartak gyűjteni a rászoruló édesanyáknak.

A 27 önkéntesből álló csoport azonban ma már nem csak anyukáknak segít, és jóval szélesebb profillal rendelkezik: munkát és lakást szereznek, ügyvédet biztosítanak, házat újítanak fel és rendeznek be, iskolát festenek, de még idős embereken is segítenek – írja az Abcúg.

Mindannyian dolgozó anyák, az alapítványi feladatok pedig teljes embert kívánnak, de ez nem okoz problémát nekik: munka után vagy hétvégén a gyerekeikkel együtt kelnek útra telepakolt kocsikkal.

Egy két gyermekes rászoruló családnak hűtőt,konyha felszerelést, ágyneműt és gyermek ruhát vittünk! Köszönjük a felajánlást!

Közzétette: TündérPakk Alapítvány – 2018. július 3., kedd

Rengeteg adomány érkezik hozzájuk

A szervezet mögött Szomolányi Tímea áll, aki a Jön a baba! című tévéműsorból is ismerős lehet. Az ő széles kapcsolati hálója működteti a munkát, hiszen saját pénzük nincs, magánszemélyek és cégek adományait viszik szerte az országban. Rengeteg segítséget ajánlanak fel nekik, mivel tudják, hogy náluk jó helyre kerül.

Ez úgy néz ki, hogy felhív minket valaki, hogy kiságyra van szükség, mert a védőnő reklamál, hogy nincs. Akkor mi kiírjuk a Facebookra, és nem akarok hazudni, nem kell hozzá egy nap, és már megvan a kiságy. Az igények adják, hogy hogyan bővítjük az alapítványt. Eleinte csak a kisgyermekek és anyák voltak, mostanában sajnos az idősek szorulnak segítségre. Nem tudnak miből főzni, nincs fűtés. Nem fogjuk nekik azt mondani, hogy nem segítünk, mert idősek

– fogalmazott Barbara, az egyik önkéntes.

Szájról szájra terjed a hír

Az önkéntesek is úgy érkeznek, ahogyan az adományok: szájról szájra terjed a segítő anyák híre. Ha valamire szükség van, akkor körbekérdeznek az ismerősök között és az interneten, és valaki mindig tud segíteni.

Például kiírták a Facebookra, hogy egy ötgyermekes családnál rosszak a nyílászáról, egy ablakos jelentkezett, és az összeset kicserélte ingyen.

A rászorulók családsegítőkön, védőnőkön keresztül találják meg őket, de gyerekotthonok és magánszemélyek is felkeresik a csoportot.

Azt szeretem benne, hogy látom mások örömét, ahogy örülnek a ruháknak vagy bárminek, akár egy zacskó tésztának is úgy tudnak örülni

– meséli az egyik önkéntes 11 éves lánya, Csenge, aki minden gyűjtésen segít édesanyjának.

Hosszútávú segítséget akarnak nyújtani

A csoport számára fontos, hogy segítségük hosszútávú megoldást nyújtson. Szép példája ennek a 21 éves Erika és a 20 éves Tamás, akik Szabadszálláson laktak két kisgyermekükkel egy olyan házban, ahol sem víz, sem fűtés nem volt.

Az édesanya végül megkereste a gyámhatóságot, hogy emeljék ki a családból a két gyermeket. Időközben megtalálták az alapítványt, akiknek a segítségével munkát és pesti albérletet találtak, amit folyamatosan rendeznek be az adományokból, valamint egy ügyvéd is díjmentesen foglalkozik a gyerekek ügyével.

Mai nap hírei

Jennifer Lopez bikinis képe felszántotta a netet

joy.hu8 órája

Csányi Tamás: Európa vezetői lettünk, de ennek nem fogunk örülni

nagykunsag.ezalenyeg.hu12 órája

Ellenzik a Galvani-hidat, mert az majd javítja az autós közlekedés feltételeit

demokrata.hu13 órája

Változás a Magyar Telekom Csoport felső vezetésében

itbusiness.hu14 órája

Azzal támadják Karácsonyékat, amit Tarlósék is terveztek

szabadeuropa.hu16 órája

Startvonal előtt az új őstermelői rendszer – utolsó egyeztetésen a törvényjavaslat

agroinform.hu19 órája

Koronavírus – Országos tisztifőorvos: változott a fertőzöttek korösszetétele

napidoktor.hu19 órája

25 év után juthat újra főtáblára a Ferencváros a BL-ben 

eurosport.hosszabbitas.hu19 órája