Fodor Zsóka a bordélyházak védelmére kel

Startlap - Startlap
A színésznő színházi szerepe kapcsán fejtette ki a határozott véleményt.

A 75 éves Fodor Zsókát hiba lenne azonosítani a Barátok közt sorozatban játszott szerepével. Ő nemcsak Magdi anyus, hanem színésznő, számtalan filmes és színpadi produkcióval a háta mögött. Fittyet hányva korára nagyon is aktív, állandóan dolgozik. Ő maga sem szereti, hogy ilyen egysíkúnak látják őt az emberek. “Imádok a színpadon játszani, és valószínűleg ott ér majd a vég is”- mondja erről Fodor. Most épp az Örömlányok végnapjai c. zenés vígjátékban alakít egy falubeli asszonyt. A karaktere egy bordélyban dolgozik, takarít, figyeli a vendégeket, bevásárol és közben irigyli a házban dolgozó lányok munkáját, ami a darab fontos humorforrása.

Ennek kapcsán érdekes élmények érték mostanában a színésznőt. Egy újságban megjelent a “hír”, hogy madame-ként dolgozik. De ennek ő csak örül, hiszen ez remek reklám.

Fodor Zsóka, Bodrogi Gyula és Szilágyi Tibor (Fotó: Kálmándy Ferenc/ MTI)

Szerepe kapcsán adódik a kérdés, mit gondol vajon a művésznő a bordélyházak intézményéről? Véleményét elég határozottan fejtette ki a Borsnak: “Sokkal tisztességesebb do­log a bordélyházak fenntartása, mint az út szélén állni a lányoknak, ahol még a tisztálkodásra sincs lehetőség. Nagyon sok há­zasságban vannak szexuális problémák, a férj pedig inkább így vezesse le a ki nem élt vágyait, minthogy elváljon és otthagyja a családját, gyerekeit. Nem va­gyok prűd, sem álszent. Amióta világ a világ, léteznek ilyen helyek. Az viszont már gusztustalan, amit Hollandiában csinálnak, hogy kirakatban tárgyiasítják a lányokat.”

Címlapkép: MTVA Fotó/ Zih Zsolt

Ez is érdekelhet

képcím

"Egy kezemen meg tudnám számolni azokat, akik nem a híres embert...

képcím

A bordélyházakat üzemeltető, volt riportert gázolták el az...

képcím

Képeken a hét jelentősebb hírei