Filmajánló: Ki nevel a végén - ahol a humorhoz egy szokatlan téma társul

Startlap - Startlap
Adam Sandler és Jack Nicholson közösen nevettet!

Adam Sandler két táborra osztja a filmrajongókat, vannak, akik imádják a vele készült filmeket és ezt a fajta humort és vannak, akik ki nem állhatják. Ő gyakorlatilag erre tette fel az életét, mióta az eszét tudja, mulattatni akart. Talán mindkét tábornál pluszpontot jelent ennél az alkotásnál, hogy Sandler mellett Jack Nicholson a másik főszereplő. Adam Sandler így nyilatkozott erről viccesen a forgatás után: “Azt mondják, ha együtt dolgozol valakivel, aki jobb nálad, jobb leszel színészként. Igaz lehet, mert miután leforgattuk a filmet Nicholsonnal, észrevettem, hogy jobb színész vált belőle.”

A rendezője Peter Segal, akinek nevéhez többek között a következő filmek fűződnek: Csupasz Pisztoly 33 1/3, Bölcsek kövére II., 50 első randi, Csontdaráló, ZseniKém.

A történetben főszereplő Dave Buznik igazi kis szürke egér, talán soka észre sem veszik, de ha valami szerencsétlenség jön, akkor az vele történik. Csak egyszer emeli fel a hangját, akkor is egy sor abszurd esemény után rögtön a bíróságon találja magát, sőt, a bíró dühkezelési terápiára küldi. Ráadásul a kezelést egy különc doktor végzi, aki annyira erőszakos és goromba, hogy tulajdonképpen neki lenne szüksége a saját tréningjére. A doki úgy gondolja, az lenne a legcélravezetőbb, ha odaköltözve Dave-hez, ami mellett ráadásul még a barátnőjét is elcsábítja…

Ki nevel a végén – 2018.06.02-án 20:00 órától a Comedy Centralon

amerikai vígjáték, 2003., hossz: 105 perc

Főszereplők: Adam Sandler, Jack Nicholson

Rendező: Peter Segal

Ez is érdekelhet

képcím

Az extrém hideg miatt már figyelmeztetést adott ki az OMSZ: jön a...

képcím

Brutális gyilkosság áldozata lett egy nő Martfűn – ezt a...

képcím

A legkeményebb bérgyilkosról szóló film szegez este a képernyő...