Elmarad az áfa miatt idén a kézműves fagylalt napja

Startlap - Startlap
Csak így tudnak tiltakozni.

Május 8-a idáig a fagyiimádók ünnepe volt. A 2013 óta minden évben megtartott rendezvényen a csatlakozó cukrászdák, fagylaltozók féláron adták a fagyijukat, kígyózó sorok álltak előttük.

Úgy gondolják, hogy az áfarendelet diszkirimináló rájuk nézve, ugyanis a tölcséres fagylaltot továbbra is 27 %-os áfakörbe sorolják, míg az éttermi szektorra már csak 5 %-os áfa vonatkozik.

A Facebook oldalukon olvasható a közleményük:

„Kedves Fagylaltrajongók !

Sajnálattal kell közölnünk, hogy az idei, 2018 május 8-i magyar kézműves fagylalt napja országos rendezvényt NEM fogjuk megtartani.

Tiltakozunk a diszkrimináló áfa rendelet ellen, ami a kézműves fagylalt ellehetetlenítését jelenti. Közel 10 éven át több mint 800 fagylaltozó, évente több mint 100 ezer ember volt részese hazánk egyik leginkább „közhangulat javító” programjának. Sikeresen visszahoztuk a köztudatba a minőségi fagylalt, a fagylaltozás élményét, de sajnos a jelenlegi terheket már nem tudjuk tovább szó nélkül hagyni. Bár a vendéglátás éttermi szektorának a bevezetett 5 % áfa egy utolsó pillanatban dobott mentőöv, a tölcséres fagylaltot továbbra is 27%-os áfakörbe sorolják, amivel képtelenség tovább dolgozni. Mi, akik fagylaltosként dolgozunk, leginkább a TI/ÖNÖK mosolyotokból (mosolyából) táplálkozunk és az általatok megvásárolt fagylaltból élünk. Egyszerűen elegünk van a betarthatatlan jogszabályi környezetből, a lopós hamis konkurenciaharcokból és a diszkriminációból. Sajnos nekünk nincsenek eszközeink, nem vagyunk gyakorlottak az érdekérvényesítés tudományában, mert a legtöbbünket, leginkább a legfinomabb fagylalt titkának megtalálása foglalkoztat nap mint nap…”

 

Forrás: Facebook

Címlapfotó: MTI – Komka Péter

Ez is érdekelhet

képcím

A kormány elárulta, hány háztartásban lesz magasabb a rezsi

képcím

Különös fordulatot vett Szilágyi Liliána bántalmazási ügye

képcím

A MOK elárulta, hány oltott van a lélegeztetőgépeken