Elég volt egyetlen cikk, és már búcsút is intettek a Századvég teljes szerkesztőségének

Startlap - Startlap
Pillanatok alatt váltak munkanélkülivé.

Lekerült a netről a Századvég folyóirat legfrissebb száma, és ezzel egy időben kirúgták a szerkesztőséget. Persze mindez nem a véletlen műve, kellett hozzá egy Bod Péter Ákos által publikált tanulmány is.

A Századvég-csoporthoz tartozó lapnak egykoron még a rendszerváltás idején olyan szerkesztői voltak, mint Kövér László, és maga Orbán Viktor.  Most azonban a konzervatívnak tartott Kommentár című újság mellett szintén lecserélte a teljes vezetőséget a tulajdonos, amely nem más, mint  a kormányközeli Századvég Alapítvány – írja az Index.

A főszerkesztőt, Demeter Tamást, az elbocsátásáról a már említett alapítvány vezetője, Barthel-Rúzsa Zsolt tájékoztatta, de megváltak a négyfős szerkesztőségtől is.

Az értesítéssel párhuzamosan bevonták az utolsó, 88. lapszámot is. Ebben jelent meg az az ominózus, cikk melyet a jegybank korábbi elnöke, az első Orbán-kormány tanácsadója, maga Bod Péter Ákos publikált.

A tanulmány a járadékok témakörét járta körbe, melyet a szokott alapossággal írt meg a Magyar Nemzeti Bank egykori vezetője, kitérve arra is, hogy az állam beavatkozása a gazdaságba a járadékok elvonásával, majd újraelosztásával torzítja a piacot és drágítja a termelést.

Ez is érdekelhet

képcím

Akár 200 ezer forinttal büntethetik, aki nem vesz részt a...

képcím

Pintér Sándor átírta az abortusz szabályait

képcím

Menczer Tamás szerint jobban dübörög a magyar gazdaság most,...