Egyre nagyobbak a félárván maradt hajdúszoboszlói hármas ikrek – képek

Startlap - Startlap
A héthónapos csöppségek jókedvűek, mosolyognak és nagy, kerek szemmel néznek a világra.

Csak nőnek és nőnek a hajdúszoboszlói hármas ikrek, akiknek az édesanyja születésük után néhány órával elhunyt. Azóta édesapjuk, Fábián Tamás egyedül neveli a héthónapos gyerekeket, Lénát, Mirát és Milánt, akik egytől egyig egészségesek, bazsalygósak, jókedvűek és jó étvágyuk van – írja a Tündérkör Alapítvány Facebook-bejegyzésében.

DÖBBENETESEN SZÉPEK AZ ORSZÁG “HÁRMASIKREI”Léna (6.5 kg) Mira (5.7kg) és Milán (7.6 kg) egészségesek, bazsalygósak,…

Közzétette: Tündérkör Alapítvány – 2018. augusztus 3., péntek

A gyerekek szépen fejlődnek, sőt Milán már állni is tud segítséggel, miközben mindhárman óriási, kerek szemmel néznek a világra – erről szerencsére még fotó is van. Léna, Mira és Milán is nagyon jól alszik, ami természetesen az édesapának is nagyon fontos, akit a család igyekszik mindenben támogatni. Szüksége is van rá, mivel elhatározta, hogy lakásépítésbe kezd, mivel az sokkal praktikusabb és költséghatékonyabb, mint lakást venni.

Ez is érdekelhet

képcím

A legjobb fürdők Magyarországon

képcím

Hármas ikereket vár a magyar hármas ikrek egyike

képcím

Hazaengedték a kórházból a miskolci hármas ikreket – videó