Egy tinilány vette videóra, ahogy kilenc nőstény oroszlán megpróbál megölni egy alfahímet

Startlap - Startlap
A ritka felvételen a dzsungel királynői véres győzelmet aratnak a király felett.

Lélegzetelállító felvételt készített egy fiatal lány a brit West Midlands Szafariparkban arról, ahogyan egy csomó nőstényoroszlán nekiesik a falkavezér hímnek, és megpróbálják megölni őt a halálra rémült látogatók szeme láttára – írja a Mirror.

A 19 éves Mya Beverstock a szüleivel érkezett a parkba szerdán, hogy csináljon pár fényképet az oroszlánokról. Ami sikerült is neki, csak éppen egyáltalán nem úgy, ahogy elképzelte, hiszen egy brutális, véres harcot sikerült rögzítenie a kamerájával. A hím a lány elmondása szerint a fájdalomtól üvöltött és tele volt véres harapásnyomokkal, és “látszott a szemén, hogy a halálára készül”.

 

A brutális összecsapásnak végül az állatgondozók vetettek véget, akik hirtelen megjelentek három autóval, és poroltóval lefújták a nagymacskákat.

Elmondásuk szerint számtalan oka lehetett a támadásnak, például az, hogy túl öregnek gondolják a hímet a falka vezetéséhez. Hozzátették: a látogatók nem voltak veszélyben, ugyanis a folyamatosan szemmel tartanak minden állatot.

Ez is érdekelhet

képcím

42 ország meteorológusa ítélte el az OMSZ-vezetők kirúgását

képcím

"Léteznek tehát ilyen hasznos idióta írók és olvasók" -...

képcím

Stohl András ezt üzente Gáspár Evelinnek