Egy sushibárban kapott munkát Eva Rezesova

Startlap - Startlap
A szlovák milliárdos külseje is egészen megváltozott, mióta kijutott a börtönből.

Augusztusban szabadult a börtönből Eva Rezesova, a szlovák milliárdos, aki a Blikk értesülései szerint máris beilleszkedett a kinti életbe: egy luxusétteremben kapott munkát, és korábbi, megviselt külseje is a múlté.

Rezesovát kilenc év szabadságvesztésre ítélték, miután 2012-ben ittasan száguldozott BMW terepjárójával, és hátulról belehajtott egy Fiat Puntóba. A baleset következtében négy ember vesztette életét. A 41 éves nő jó magaviselete miatt többször kapott eltávozást, majd három év engedménnyel, hat év után szabadult. A büntetés-végrehajtási intézetben megtanult magyarul, a varrodában dolgozott, és jó kapcsolatot ápolt a többi elítélttel.

 

 

 

A lap értesülései szerint Rezesova egy japán sushi étteremben talált munkát, ami sógornője tulajdonában áll. Ezen kívül újra használja a közösségi oldalakat, ami alapján jól látszik, hogy már nyoma sincsen a külsején a börtönéveknek. A szabadulása után körübelül egy nappal töltötte fel az első képet, lányai és az ő kezéről, “végre örökre együtt” felirattal. Hogy pontosan milyen pozíciót tölt be a sushibárban, azt nem tudni.

A fizetésére feltehetően nagy szüksége nem lesz, ugyanis Rezesova apja, Alexander Rezes halála előtt mintegy 55 milliárdos vagyont halmozott el. A férfi részt vett a Kassai Vasmű privatizálásában, majd később miniszterként tevékenykedett. Vagyonát lánya, és Julius nevű fia örökölték.

Ez is érdekelhet

képcím

Kitálaltak a vendéglátósok, ebből az ételből nem rendelnének...

képcím

Jóval kevesebb szavazatot kapott Orbán a Fidesz-kongresszuson, mint...

képcím

Érkeznek a súlyos állapotú koronavírusos betegek Romániából