Egy oltásellenes apukának köszönhető a kanadai kanyarójárvány

Attól tartott, hogy az MMR autizmus okoz.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2019-02-20 10:27

Emmanuel Bilodeau forrás: CBC

A közegészségügyi hatóságok visszakövették a kanadai Vancouverben kitört kanyarójárvány lefolyását, és a kezdőpontban ott találtak egy apát, aki az autizmustól való félelmében nem oltatta be a gyermekeit. Az oltásellenesség az aggodalmak szerint hamarosan az egész világon járványügyi vészhelyzetet idézhet elő – írja az Index.

Azt hitték, autizmust okoz

A kanadai köztévének nyilatkozott Emmanuel Bilodeau, aki elmondta, hogy 12 éve azért döntöttek úgy, hogy gyerekeiket nem oltatják be a kanyaró, mumpsz és rubeola ellen védő MMR-rel, mert elhitték azokat a rémhíreket, melyek az MMR és az autizmus közötti kapcsolattal riogattak.

Nagyon aggódtunk akkoriban, mert annyi vita volt az MMR-oltásról. Orvosok álltak ki a nyilvánosság elé, és azt állították, hogy kutatások bizonyítják az oltás és az autizmus kapcsolatát. Nem vagyunk oltásellenesek, csak nagyon aggódó szülők. Próbáltunk a legkevésbé beavatkozó módon eljárni, amikor a gyermekeink egészségéről volt szó

– nyilatkozta a férfi.

Egy vietnámi üdülésen fertőződött meg

Szinte biztosak abban, hogy a három gyermekük egyike akkor kapta el a kanyarót, amikor a család Vietnámban üdült nemrégiben. Mielőtt indultak volna, kaptak olyan oltásokat, amelyeket a trópusokra indulóknak szokás adni, de kanyaróoltást nem adtak be nekik. A hazafelé tartó repülőn jelentkeztek a tünetek a gyermeknél. Azóta a fertőzés elterjedt abban a francia nyelvű iskolában, ahová a gyerek jár. A járványügyi hatóság megerősítette, hogy jelenleg már két iskolában, az Anne-Herbertben és a Jules Verne-ben tört ki a kanyarójárvány, és diákok, tanárok és szülők is megfertőződtek.

Kezdetben senki nem is gyanakodott kanyaróra

Miután az elsőként megbetegedett, kórházba vitték, de ott inkább influenza- és maláriavizsgálatokat végeztek rajta. Hamarosan a másik két gyerek is megbetegedett, de csak a sokadik kórházlátogatás alkalmával jöttek rá, hogy kanyaróról van szó.

Mai nap hírei

Megdőlt a hidegrekord és vasárnap még hidegebb jöhet!

agroinform.hu12 órája

Soha nem találnád ki, kivel élt George Clooney a leghosszabb ideig

unilife.hu13 órája

Rakonczay sírva mesélt a mentésről

eletforma.hu14 órája

A Samsung bemutatta legolcsóbb 5G-s mobilját, a Galaxy A32 5G-t

gsmring.hu15 órája

Sylvester Stallone megmutatta csodaszép feleségét és lányait

promotions.hu15 órája

A kicsi, vékony tenerifei lehet a Barcelona új „Xaviestája”

eurosport.hosszabbitas.hu18 órája

Szombati adatok: nagyot csökkent az elhunytak napi száma

agrotrend.hu18 órája

Koronavírus: Kevesebben fertőződtek meg és a halottak száma is csökkent

168ora.hu19 órája