Égő játékautóból mentette ki két gyermekét egy anya

Szerencsére a gyerekeknek semmi bajuk nem esett, pedig be is voltak kötve, és maguktól nem tudtak kiszabadulni.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2018-08-17 13:01

Illusztráció Fotó: Gareth Cattermole/Getty Images

Tizenhat hónapos és hároméves kisgyermekét rángatta ki egy lángokba borult kisautóból egy amerikai édesanya North Andoverben – írja az index.hu. Először égett szagra lett figyelmes, majd azt látta, hogy az elektromos játékautó motorháztetejéből füst szivárog – az ott lévő akkumulátorok lángra kaptak, majd a jármű egész eleje kigyulladt.

Az anya elmondása szerint a gyerekek be voltak kötve, maguktól kiszállni nem tudtak, így szabályosan kitépte őket a kocsiból. Két perc múlva már semmi nem maradt az autóból, a gyerekeknek viszont nem esett baja. A család megkereste a játék gyártóját, választ viszont nem kaptak. A North Andover-i tűzoltóparancsnok maga figyelmeztette a történtekről a gyártót és a helyi fogyasztóvédelmet, megakadályozva ezzel a lehetséges jövőbeli baleseteket.

Mai nap hírei

A férfiak jobban, a nők tovább szenvednek a koronavírustól

napidoktor.hu11 órája

Mintha víz alatt élnél: a tüdőfibrózis

szimpatika.hu11 órája

Élőben jelentkezünk az október 23-i megmozdulásokról

ezalenyeg.hu12 órája

„Szeretni tanultam tőled, Papa” – Szilágyi Lilu levele nagypapájához, Gyarmati Dezsőhöz

wmn.hu13 órája

Kalapácsot ragadott, leverte a Baross úton a Lenin út 18 táblát a győri polgármester

168ora.hu15 órája

Évekig senki sem vette észre a Jóbarátok egyik bakiját

joy.hu19 órája

Megérkeztek a Huawei legújabb csúcsmobiljai, csak egy baj van velük

gsmring.hu19 órája

Kézműves örök karácsonyfával rukkolt elő az IKEA

hamuesgyemant.hu19 órája