Csillagászati összeget kér az egészségügy talpraállításához Kásler

Startlap - Startlap
1500 milliárd forintot forgatna bele az ágazatba.

Több frontot nyitó, tíz elemes “haditervvel” készül a lakosság egészségi állapotának javítására Kásler Miklós humán miniszter. A megatárca vezetője olyan pontokon készül hozzányúlni az egészségügyi rendszerhez, amelyek igazítása már régen aktuális. A sikert illetően azonban már most kétségeket ébreszt, hogy az intézkedéseket annak a kormánynak is jóvá kell hagynia, amelynek egyes szakértői nem feltétlenül értenek egyet a miniszter tevékenységével – írja a Népszava.

Nehéz magunk elé képzelni ekkora összeget

Komplex, szinte a teljes ellátórendszert megmozdító programjával, durva becslések szerint is 1000-1500 milliárdnyi közpénzt forgatna bele a miniszter az egészségügybe. Az összeg nagyságát jól érzékelteti az, hogy ennyi pénzt költ egy év alatt összesen az egészségbiztosító a rendszer működtetésére, azaz gyógyszertámogatásra, valamint az alap-, szak- és kórházi ellátásra.

Szuperkórházak és népbetegségek

A két legnagyobb pénzfaló tételről – a teljes fővárosi ellátást átalakító, a szuperkórházak építését is magába foglaló Egészséges Budapestért Programról, valamint a Semmelweis Egyetem fejlesztési terveiről – több éve vitáznak a szakmai közösségekben, régóta készülnek a megvalósítási koncepciók. A miniszter 2022-ig szóló terveinek további eleme a tömegeket érintő, öt nagy népbetegség kezelése. Ezek:

  • a daganatos, a keringési és a mozgásszervi betegségek
  • a gyermekgyógyászati esetek
  • pszichiátriai megbetegedések

Célok és becslések

A program általános céljai közé tartozik, hogy a mostani, átlagosan 60 helyett 63 éves korukig maradjanak egészségesek a felnőttek, csökkenjen a csecsemőhalandóság, az anyák nagy többsége szoptasson legalább hat hónapig, mérséklődjön a naponta rágyújtók aránya. Továbbá jelentősen mérséklődjön azok száma, akik azért haltak meg, mert nem időben kapták meg a megfelelő ellátást. Mint a dokumentum is megállapítja: becslések szerint 2017-ben „a legjobb időben történő beavatkozással” 24 ezer haláleset megelőzhető lett volna.

Nem betonbiztos Kásler pozíciója

Az önkormányzati választásokra készülő Fidesz közvélemény kutatásaiban az egészségügy is szerepel és a választók reakciói meglehetősen lesújtóak az ágazatról. A Századvég munkatársai által összeállított tanulmány szerint még a kormánypárti választók túlnyomó többsége sem elégedett a Fidesz egészségpolitikájával, valamint az egészségügy jelenlegi állapotaival.  

Ez is érdekelhet

képcím

Van olyan magyar kórház, ahol már 2030-ra jegyzik elő a betegeket

képcím

Vizsgálatot indít az Országos Mentőszolgálat Curtis édesanyja...

képcím

A Belügyminisztérium a budai kórházi osztályok leállásáról