Bocsánatot kértek a beteg mellett szexet imitáló pécsi ápolók

Az intézmény már az ügy kirobbanásakor felfüggesztette az ápolókat.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2018-01-15 20:32

Szombaton hatalmas botrányt kavart, amikor olyan képek került ki a netre, melyeken egy beteg néni mellett ápolói szexet imitáltak.

Egy Facebook bejegyzésre hívta a 24.hu olvasója a szerkesztőség figyelmét, melyben két kép is látható volt, ahogy az ápolók úgy tettek, mintha egy beteg ágyánál szeretkeznének.

A 24.hu azonnal felvette a közösségi oldal posztjában említett pécsi Malomvölgyi Szeretetotthonnal a kapcsolatot. Az intézmény erre rövid úton közleményben reagált, azt írva, hogy az ügy miatt három dolgozó munkaviszonyát megszüntették, és vizsgálatot indítanak.

Ez zárult le ma, melyről ismételten közleményt adtak ki: “2018. január 15-én, a belső vizsgálat során a botrányos viselkedésért felelős mindhárom személy beismerte és megbánta a történteket, valamint elismerték azt is, hogy az intézmény általuk is ismert belső szabályait, valamint az etikai kódex vonatkozó rendelkezéseit megszegték.”

Kitértek arra is, hogy mindhárom ápoló bocsánatot kér a betegtől, hozzátartozóitól, munkáltatójuktól, az intézmény fenntartójától, illetve a közvéleménytől is. Megszűnt munkaviszonyukat pedig tudomásul vették.

A szeretetotthon vezetősége arra kér mindenkit, hogy ne a történtek alapján ítéljék meg működésüket: “A Malomvölgyi Szeretetotthon megkér mindenkit, hogy az intézmény 629 ellátottjára, illetve 310, a munkájukat lelkiismeretesen végző dolgozójára, valamint az intézmény zavartalan működésére tekintettel, e sajnálatos incidens alapján ne általánosítsanak” – áll a kiadott közleményben.

Nyitókép: Facebook

Címkék:

Pécsi ápolók szex

Mai nap hírei

Jön az európai minimálbér, de egy magyar munkás nem keres majd ugyanannyit, mint egy német

szeretlekmagyarorszag.hu3 órája

Ismét kétezer felett a hazánkban újonnan azonosított fertőzöttek száma

demokrata.hu5 órája

Ismét nagyot esik a benzin ára

agroinform.hu5 órája

Kandász Andrea közel 20 kilót fogyott - Eszméletlen alakja van

femcafe.hu6 órája

Menő okosóra 15 ezer forintért? Miért is ne?

digitalhungary.hu9 órája

A Barcelona búcsúzó elnöke ledobta az atombombát az európai focira

eurosport.hosszabbitas.hu18 órája

Kövér László bejelentkezett A Szolgálólány meséje szereplőjének

konyvesmagazin.hu19 órája

Trópusi húsevő parazita jelent meg Amerikában

szimpatika.hu19 órája