Berki Krisztián: Huszonhárom éves koromtól végighazudtam az életemet

Startlap - Startlap
Gyakorlatilag hét éven keresztül a mindennapjai része volt a hazudozás.

Berki Krisztián őszintén mesélt múltjáról, sportolói tevékenységéről, és arról is, mennyit hazudott azért, hogy elérhesse a céljait – írja a Bors Online.

Berkivel közel fél órás interjú készült a Youtube videómegosztó portálon, amelyben bevallotta: gyakorlatilag hét éven keresztül a mindennapjai része volt a hazudozás.

Úgy fogalmazott: harmincéves korában többszörösen kiégett ember volt.

“Huszonhárom éves koromtól végighazudtam az életemet, egészen harmincig. Mondok egy példát. Amikor te pontosan tudod, hogy ötvenmilliós Fradid van és egy szurkolói ankétod, amin ott áll kétezer ember, te pedig azt mondod, márpedig megnyerjük, és mi leszünk a bajnokok, miközben már abban a mondatban tudod, hogy gazdaságilag egy olyan csapat vagy, amivel csak a tizedik helyre tudnál odaérni, de akkor is ezt kell mondanod. Egy idő után ez felőrli az embert. Azt mondanám a harmincéves énemnek, hogy tíz évvel korábban kezdjem el ezt az egészet, és ne hazudjak. Ne menjek bele olyan játékokba, ami felőrli az embert” – idézi a Bors Berkit, aki hozzátette azt is: “ha nem vagy őszinte, az kiül az arcodra”.

Az interjúban arról is beszélt, most elégedett az életével.

Ez is érdekelhet

képcím

Vidékies beszéd, hangos nyelés, csámcsogás: a Nyerő Páros...

képcím

Schobert Norbiék újraházasodtak: Rubint Réka gyönyörű...

képcím

Napokkal a halála előtt rendőrt hívott Berki Krisztiánra Mazsi