Bajnai Gordon videóban szólít fel Karácsony Gergely támogatására

Startlap - Startlap
A volt miniszterelnök úgy látja, Karácsonynak van a legnagyobb esélye legyőzni Tarlóst.

A közvélemény-kutatások szerint Karácsony Gergelynek van a legnagyobb esélye arra, hogy legyőzze a Fidesz emberét – többek közt ezért vesz részt az előválasztáson és szavaz a Párbeszéd politikusára Bajnai Gordon volt miniszterelnök, az azóta már megszűnt Együtt alapítója. Ezt Bajnai egy Karácsony mellett érvelő kampányvideóban közölte – írja az Azonnali.

Megtalálni az alkalmas jelöltet

Bajnai szerint a legnagyobb probléma eddig az volt, hogy az ellenzék nem tudta megtalálni azt a jelöltet aki a legtöbb embert megszólítva képes eséllyel fellépni a Fidesszel szemben. A most zajló előválasztás pedig épp ezt a folyamatot szolgálja, ezért ő is részt vesz rajta és Karácsony Gergelyt fogja támogatni.

Miért éppen Karácsony?

A volt kormányfő azt olvasta ki a közvéleménykutatásokból, hogy Karácsony Gergely rendelkezik a most ringbe szállók közül a legtöbb támogatóval. Persze hozzá kell tenni, hogy az előválasztás első fordulója inkább a szocialista Horváth Csabának kedvezett. Ettől eltekintve Bajnai fontosnak tartja kiemelni Karácsony szakmaiságát is és zuglói polgármesterként a széllel szemben való küzdelmét is.

Ez is érdekelhet

képcím

Előválasztás: Juhász Péter nyert a Belvárosban

képcím

Megműtötték Karácsony Gergelyt

képcím

Infláció, Márki-Zay, Pegasus és a bukott államtitkár: ezek...