Annyira alákérdezős interjú jelent meg Rogán Antallal, mintha csak egy nagy monológ lenne az egész

Még nincs is itt a karácsony, mégis elhalmoz minket a kormányközeli média a fergeteges interjúival: Papp Dániel MTVA vezér remekbe szabott riportján túl – amiben borzongató részletességgel ecsetelte, hogyan tartották rettegésben őt és kollégáit a tüntetők – a Magyar Hírlap Rogán Antallal közölt egy majdnem olyan jó anyagot.

A propagandaminiszter csak a szokásos dolgokat mondta el, ami többségében annyira nem is érdekes, viszont a kérdező, na ő bizony kitett magáért. Íme néhány a felvetései közül, amik csak a gondos szerkesztésnek köszönhetően különböztethetők meg a válaszoktól:

• Advent a készülődés, a várakozás ideje. Az elmélyülésbe azonban bezavar a törpe ellenzék hangoskodása, minden írott és íratlan szabályt felrúgó fékevesztett tombolása.
• A polgári, Orbán Viktor vezette magyar kormány legitim, alkotmányos kétharmados felhatalmazással rendelkezik, és olykor a baloldali sajtó sem érti, miért ez a műbalhé A munka törvénykönyvének módosítására hivatkozva.
• A tüntetéseken dolgozókat, kétkezi munkásokat nem látni, a csekély létszámú tiltakozók viszont egyre agresszívabban és fenyegetőbben lépnek fel, zavartalanul. Brüsszelben, a belga demokráciában a bevándorlásellenes felvonulókat vízágyúval és gumibotokkal oszlatták fel. Mégis, hazánk az elítélendő rossz példa.
• A Fidesz–KDNP minden közvélemény-kutatás szerint százötven hónapja a legnépszerűbb Magyarországon, és a legmeghatározóbb, legerősebb pártszövetség Európában, s magáénak tudhatja a szintén példátlan mesterhármas kétharmadot az elmúlt parlamenti választásokon. Nem szédülnek?

Rogán Antal egyébként nem szédül, a fenti kérdésre így felelt: “Ez inkább alázatra kell, hogy tanítson minket, mert ez az állapot csak addig áll fenn, amíg képesek vagyunk megérteni és képviselni azt, amit Magyarországon az emberek szeretnének.” Az interjú erős kontenttel zárul:

– Az elmúlt hetek eseményei és támadásai mennyire viselik meg magánemberként?

– A napokban beszélgettünk a feleségemmel arról, hogy a családom ehhez már rutinszerűen hozzászokott. Ez a sokadik karácsonyunk, ami hasonlóképpen telik el. A fiaim is mindig azzal heccelik egymást, hogy nem az a legény, aki adja, hanem az, aki állja. Úgy tűnik, ami egy elsős és egy negyedikes kisfiúnak nyilvánvaló, azt a magyar közéletben sokaknak még tanulni kell.