Elmagyarázta a vidékieknek az MTVA vezérigazgatója, hogyan rettegtek az ellenzéktől a tévészékházban

Startlap - Startlap
Interjút adott a vasárnapi tüntetések során ’átélt élményeiről’ Papp Dániel.

Egészen parádés interjút adott az MTVA megbízott vezérigazgatója, Papp Dániel a Mészáros Lőrinc-féle Mediaworks tulajdonában álló megyei napilapoknak.  Mielőtt komolyan belemerülünk a hét sajtóeseményének boncolgatásába, érdemes felidézni, hogy Papp úgy lehet ma a közmédia vezére, hogy korábban bírósági ítélet állapította meg, hogy manipulatív technikákat alkalmazott szerkesztőként, gyakorlatilag híreket hamisított.

Végre megtudhattuk, hogy a megbízott vezérigazgató hol tartózkodott, „amikor vasárnap este a tömeg körbefogta a Kunigunda útján az MTVA gyártóbázisát”.  Papp elmondta:

Éjjel jöttem be, látva azt, hogy a képviselők provokatív céllal veszélyeztetik az intézmény működését. Mivel a képviselők fenyegetőztek, ezért a biztonsági intézkedések miatt zárt ajtók mögött kellett dolgoznunk. Foglyai voltunk annak a helyzetnek, hogy a székházban illetéktelenek tartózkodnak, akik velünk szemben semmilyen inzultustól sem riadtak vissza.

Köze lehetett a képviselők elleni erőszakhoz

A rendkívül körültekintő, óvatos alákérdezések ellenére azért némi lényegi információ is kiderül az interjúból. Például az, hogy Papp dönthetett Hadházyék kidobatásáról. Legalábbis a válságstábot firtató kérdésre a közmédia vezére ezt válaszolta: „A cég úgy épül fel, hogy mindenki tudja, mi a dolga. Szélsőséges helyzetekben is. A biztonsági főnökünkkel és a többi vezetővel természetesen folyamatosan egyeztettem.

Arról, hogyan védjük meg a kollégákat, hogyan biztosítsuk a nyugodt munkavégzésüket. És arról, hogy a tüntető tömeg jelenléte alatt a kollégáink mozgását is biztosítani tudjuk – kifelé és befelé egyaránt. Lehetővé téve azt, hogy aki haza akar jutni a családjához, az meg tudja ezt tenni.

A következőkben Papp azt állította, hogy a Belügyminisztériumtól semmiféle utasítást nem kaptak. Magyarán, ha elfogadjuk az állítását, ez azt jelenti, hogy a képviselők elleni törvénysértő, erőszakos fellépésről a közmédia székházában született meg a döntés.

A 2006-os tüntetők erőszakos utcai harcosok voltak

Természetesen felmerül a mostani események párhuzamba állítása a 2006-ban történtekkel. Papp Dániel ezt úgy látja, hogy nincs itt semmiféle párhuzam. 

Ha a hozzánk behatolni próbáló képviselők magukat erőszakos utcai harcosokhoz mérik, részemről az is rendben van, de akkor közben ne a képviselői kártyájukat villogtassák

– majd hozzátette, hogy a magukat áldozati pózban láttató ellenzéki képviselők helyett

itt maguk az MTVA dolgozói voltak az áldozatok.

Kamerával vadászó képviselők

Vélhetőleg az áldozati narratíva erősítése miatt érezte szükségesnek az interjú készítője, hogy feltegye minden alákérdezések alákérdezését, miszerint „Milyen érzés volt hétfőn úgy dolgozni, hogy tudta: az épületben országgyűlési képviselők vadásznak kamerákra?” 

Papp: A jobboldaliság és a baloldaliság irreleváns fogalmak számunkra

A közmédia propagandagépezetként való beállításáról a közmédia feje úgy vélekedik, hogy 

A médiatörvény szabályozza a közmédia feladatát, így folyamatosan születnek rólunk jelentések. Ezekben soha nem volt szó arról, hogy mi a jobboldalhoz vagy a baloldalhoz tartoznánk, ami helyes is, hiszen számunkra ezek irreleváns fogalmak. 

Ezek után már tényleg csak hab volt a tortán, amikor az interjú zárókérdéseként az hangzott el, hogy miről beszélne szívesen Papp Dániel egy békésebb interjúhelyzetben. A válasz önmagában is zseniális, ugyanis annak az állami intézménynek a vezérigazgatója, ahonnan pár napja fegyveres őrök dobtak ki országgyűlési képviselőket, az erőszakmentesség fontosságát kezdi hangsúlyozni.

Ez is érdekelhet

képcím

"Fizessétek meg a tanárainkat!" - tízezres tömeg érkezett a...

képcím

Változik egy nyugdíjszabály szeptembertől

képcím

Kövér László: Az Európai Unió egy lehetetlen küldetés