Az év legszórakoztatóbb műsora kerekedett a jobbikos képviselő és a Hír TV-s összecsapásából – videó

Startlap - Startlap
'Nyilván a miniszterelnök úr most kapcsolt át az ATV-re.'

Jakab Péter, a Jobbik országgyűlési képviselője és egyben szóvivője szerda este először volt vendég a Hír TV-ben azóta, hogy Simicska Lajostól átvette a tévét egy kormánypárthoz hűséges tulajdonosi kör.

Jakabnak már az élő műsor első másodperceiben sikerült meglepetést okoznia, amikor levette a zakóját, és láthatóvá vált a pólója felirata: EZ A TÉVÉ HAZUDIK.

A jobbikos politikus nem hagyta, hogy Szentesi Zöldi átvegye tőle az irányítást: előbb eljátszotta, hogy nem tudja a kérdező nevét, majd az egyik kamerába nézve Orbán Viktorhoz kezdett beszélni, felidézve az ellenzéki követelések 5 pontját – írja a hvg.hu.

„Nyilván a miniszterelnök úr most kapcsolt át az ATV-re, mert még ott is jobb a műsor, mint nálunk jelenleg” – mondta erre Szentesi Zöldi, hozzátéve: “Engedje meg, hogy most egy újabb kérdést feltegyek, aztán majd beszélgethet tovább a miniszterelnök úrral, hogyha most ilyen hülyegyereket alakítunk mind a ketten.”

Később a műsorvezető felajánlott Jakabnak 10 ezer forintot, hogy szavalja el az Anyám tyúkját, mire Jakab közölte:

Ez nem a Fidesz, ahol pénzért megrendelésre mondunk akármit.

Szentesi Zöldi az ellenzéki képviselők hétfői, az MTVA épületében lezajlott akciójával kapcsolatban is kérdezte Jakabot: “Odamegy a KDNP, odamegy az MSZP, és a koalák jogairól szeretnének beolvastatni valamit, vagy pendrive-on bevinni: be kéne olvasni az MTVA-ban?” A jobbikos képviselő természetesen visszavágott:

Ne haragudjon már, de magyar dolgozókat ne hasonlítson koalákhoz!

A teljes műsor itt látható:

Ez is érdekelhet

képcím

Biogolyóstoll, fideszes pártkatona - ellenzéki reakciók Sulyok...

képcím

"Orbán Viktor ma mindenről beszélt, csak a lényegről nem" -...

képcím

Október 23: a politikai pártok megemlékezései