"Addig fogok énekelni, amíg élek és létezem" - Kovács Kati ma 73 éves
Kovács Kati Verpeléten született 1944. október 25-én. Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, énekesnő, dalszövegíró, színésznő.
A magyar könnyűzenei élet kiemelkedő egyénisége, aki a 20. század egyik legtermékenyebb és legsokoldalúbb művészei közé tartozik. 108 magyarországi és 25 külföldi önálló lemeze jelent meg, ebből 39 album. 328 gyűjteményes albumon jelentek meg felvételei, valamint több mint 500 dal van a repertoárjában. Diszkográfiája szerint 475 hazai és külföldi hanghordozó őrzi dalait.
Énekhangja mezzoszoprán, négy és fél oktávos hangterjedelemmel.
Zenei stílusát számos műfaj alakította, a rock, a beat és a pop zenétől kezdve, hangja a legnehezebb dzsessz, gospel, spirituálé, blues dalok sőt még az opera eléneklésére is alkalmassá tette. A zenei eredmények mellett sikereket ért el a dalszövegírásban és a filmművészetben is. Eddig több mint 20 filmben és színházi darabban szerepelt, valamint több tucat film betétdalát is ő énekli. Több mint ötven dalának ő a szerzője.
Pályafutása során számos állami és szakmai kitüntetéssel ismerték el. Az „Év énekesének” választották többek között Angliában és Németországban is.
Címlapfotó: MTI – Zih Zsolt