A német cégek örülnek, a magyar munkavállalók már kevésbé

Startlap - Startlap
Éppen fel akarják emelni az egy évben elrendelhető rendkívüli munkaidő mértékét.

Szijjártó Péter több óriáscég vezetőjével is tárgyalt Észak-Rajna-Vesztfáliában tett útja során – adta hírül az MTI. 

Nagyon fontos, hogy a Magyarországon beruházó észak-rajna-vesztfáliai cégek egyértelműen kedvezően fogadták a magyar kormány azon törvénymódosító javaslatait, amelyek tovább növelik az ország versenyképességét, és a korábban kihívásként emlegetett munkaerőpiaci helyzeten javítanak. Vagyis a rendkívül alacsony munkanélküliségből adódó kihívások miatt az itteni vállalatok már régóta kérték, hogy biztosítsák nekik: megnövekedett beruházásaikhoz a szükséges munkaerő rendelkezésre fog állni – magyarázta.

A külügyér továbbá megjegyezte: a magyar munkaerőpiacot még versenyképesebbé tevő szabályozási javaslatokkal a német cégek beruházási kedvét Magyarországon fenn lehet tartani.

Jöhet a több munka

Arra már a 444.hu hívta fel a figyelmet, hogy múlthéten nyújtotta be Kósa Lajos és Szatmáry Kristóf azt a törvénymódosítást, ami alapjaiban változtatná meg a munkásokat érintő rendelkezéseket. A változtatások szerint ugyanis a jelenleg 250 óráról 400 órára növelnék az egy évben elrendelhető rendkívüli munkaidő mértékét.

Ez is érdekelhet

képcím

Megérkezett Ungvárra Szijjártó Péter

képcím

Ezért rúgták ki a magyar dolgozókat - közleményt adott ki a...

képcím

50 éves lett Gáspár Győző, akit Novák Katalin és Szijjártó...