A Makai Viktóriát megtámadó férfi nem is érti, hogy tehetett ilyet

Startlap - Startlap
Beismerő vallomást tett a férfi.

Beismerő vallomást tett H. István, az a férfi, aki október 14-én megtámadta és megpróbálta megerőszakolni az ismert ultrafutónőt, Makai Viktóriát.

Futás közben rántotta a földre egy mögötte haladó férfi, először segítségért kiáltott, de ezzel csak feldühítette támadóját, aki ököllel ütötte, ahol csak tudta. A támadó szexet akart, ettől csak az mentette meg az áldozatot, hogy a férfinek nem volt erekciója. Közben férjének feltűnt, hogy felesége ilyenkor már otthon szokott lenni, így keresésére indult és rátalált a feldagadt szemeitől nem látó Makai Viktóriára. A támadó elmenekült. A rendőrök másfél órán belül elfogták, elrendelték a letartóztatását.

A férfi elismerte a szexuális erőszakot és a testi sértést is, részletesen beszámolt a tettéről, de ő maga sem érti, hogy hogyan követhette el – mondta a Borsnak dr. Vidákovics Béla Zsolt, a gyanúsított  ügyvédje.

Meztelenül biciklizett haza

Hazafelé tartott egy céges buliból, ahol jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztott. Amikor megtámadta a futónőt, levette a saját nadrágját, melyet ott is hagyott a helyszínen, pucéran biciklizett hazafelé. A rendőrök is meztelenül találtak rá később az otthonában.

A kóros ittasság felmerülhet az esetében, amely átmeneti pszichotikus, az elmebetegséghez hasonló állapotot idézhetett elő. Ennek vizsgálata azonban szakértői kompetenciába tartozik. A szakértő kirendelése a napokban várható, a vizsgálatot soron kívül végzik el, de egyelőre nem lehet tudni, hogy mikorra várható eredmény

– nyilatkozta dr. Vidákovics.

A kisgyerekes családapa büntetlen előéletű, környezete idáig megbecsülte, felesége is kiáll mellette továbbra is.

Ez is érdekelhet

képcím

Elkezdik kiosztani a jódtablettákat Romániában

képcím

Mol-vezér: Sokáig nem tartható a benzinárstop

képcím

Putyin: Elkerülhetetlen volt az összecsapás