A kormánymédia szerint Sargentini nem válaszolt a kérdéseikre, de valójában nem hangzott el kérdés

Startlap - Startlap
Nyilvánosságra került Sargentini előadása, amin nem egészen az történt, mint amit a kormány kommunikál.

Elérhető az interneten Judith Sargentininek az amszterdami egyetemen a magyar jogállamiságról tartott előadásának felvétele, amelyről korábban azt állította a kormánypárti sajtó, hogy a holland EP-képviselő kidobatta az Echo TV munkatársait, majd azt, hogy nem volt hajlandó válaszolni az ott megjelent Kocsis András hágai magyar nagykövet kérdéseire – írja a 24.hu.

Csak állítások hangzottak el

A felvételen egy óra tizennégy perctől hallható az a rész, amikor Kocsis felszólal, de nem fogalmaz meg kérdéseket, inkább csak állításokkal operál.

Az előadása tele volt hazugságokkal és félrevezetéssel, és tényszerűen hamis kijelentésekkel, de azt elfelejtette megemlíteni, hogy az Európai Parlamentnek saját szabályait kellett megszegnie, hogy elfogadja ezt a döntést, miközben az előadás a jogállamiság fontosságáról szólt

– mondta a nagykövet.

Sargentini bocsánatkérést vár a kormánytól

Korábban elmondtam, és újra elmondom, hogy egy ideje eldöntöttem, hogy nem bocsátkozom közvetlen vitába a magyar kormánnyal, mutatom, hogy miért.

A kivetítőn a „Ne engedjünk a zsarolásnak” feliratú kormánypropaganda-plakát jelent meg, amelyen egymás mellett látható Guy Verhofstadt, Soros György és Sargentini.

Ez a magyar kormány hivatalos kampánya a magyar újságokban és tévékben. A szóvivőjük folyamatosan dobálja rám a sarat Magyarországon, mostanában már az országon kívül is. 2018 tavaszán, amikor a magyar külügyminiszter felszólalt az Európai Parlamentben, mert lehetővé tettük neki, tíz percen belül tízszer mondta el, hogy hazudozó vagyok. Akkor közöltem a magyar kormánnyal, hogy komoly bocsánatkérést követelek. Ez nem történt meg, és mivel közszereplő vagyok és demokrata, ön itt lehet, én pedig megtehetem, hogy ne bocsátkozzak vitába, köszönöm

– fejtette ki a holland politikus.

Ez is érdekelhet

képcím

Kinevezték az új magyar nagykövetet Kijevben

képcím

Rezsicsökkentés: pár nap van a rendkívüli diktálásra, de...

képcím

Különös fordulatot vett Szilágyi Liliána bántalmazási ügye