A Hősök terén szerveznek megemlékezést az elpusztult szurikáta emlékére

Startlap - Startlap
Az esemény szervezői mécsesekkel vennének méltó búcsút Zarától és csemetéitől, miközben súlyos megtorlást követelnek "az elemi igazság jegyében".

Úgy tűnik, sikerült fokozni a fokozhatatlant, és tovább gyűrűzik a szurikáta-ügy kapcsán kirobbant tömeghisztéria. Nyilvános Facebook-eseményt hirdettek, “tiszteletteljes gesztusként Zara és mangusztacsemetéi emlékére” – számolt be a hvg.hu.

A Kecskeméti Vadaspark kedvenc szurikátája, Zara három nappal ezelőtt elpusztult, miután egy iskolás gyerek a földhöz vágta az állatot. Zara vemhes volt, emiatt pedig jóval izgatottabb is, és a gyerekek figyelmét is felhívták arra, hogy ne nyúljanak a ketrecébe. A fiú mégis bedugta a kezét az állathoz, aki megharapta őt, mire a gyerek ijedtében és fájdalmában halálos erővel csapta le a kezéről a harapós szurikátát.

Ezek után kommentelők tömegei akarták szó szerint meglincselni a szerencsétlen kisfiút, és olyan hihetetlen düh és agresszió áradt a bejegyzéseikből, hogy még a gyermekvédők is megszólaltak az ügy kapcsán.

A jelen demonstrációra egyelőre nem túl nagy az érdeklődés, mégis kétségbeejtő, hogy egyáltalán megszerveznek egy olyan eseményt, aminek a leírásában a következő áll az ügyben érintett gyermek kapcsán: “Azóta semmilyen büntetést nem kapott, pedig sokan úgy gondoljuk, a fiú megtorlást érdemel. Vele is ugyanezt kéne tenni, az elemi igazság jegyében.”

A mélyérzésű állatvédők a Hősök terére szervezik az eseményt, ahol “egy-egy gyertyával, mécsessel” szeretnének “méltó búcsút venni” az állattól.

 

 

Ez is érdekelhet

képcím

Gyertyagyújtással emlékeznek Benedek Tiborra

képcím

Egy éve történt a Hableány-tragédia, ma több megemlékezést is...

képcím

Meghatóan búcsúztak a 74-es troli sofőrjei elhunyt...