A Fidelitas elnöke úgy véli, a fiatalok ma már inkább itthon maradnának

Startlap - Startlap
A statisztikák mintha mást mondanának.

A Magyar Hírlapnak nyilatkozó Böröcz László szerint a kormány megállította a kivándorlást. De nem csak erről szólt, hanem a CEU-ról is ejtett pár mondatot.

A Bécsbe áttelepülő egyetemről az alábbiakat mondta:

A CEU kivételes helyzetben volt, versenyelőnyt élvezett a magyar egyetemekhez képest. Nem helyes, hogy egy külföldi érdekeltségű, ráadásul a magyar hagyományoktól merőben eltérő, a nyílt társadalmat támogató eszmerendszert képviselő intézmény privilégiumokkal rendelkezik. Mindenkire ugyanazok a szabályok kell hogy vonatkozzanak, a magyar egyetemeket pedig meg kell erősíteni, hogy sokkal jobbak legyenek, mint a Soros-egyetem valaha volt 

A kivándorlásról nyilatkozva mintegy lényegtelennek tekintette annak nagyságát, sőt úgy fogalmazott, hogy a kormány páratlan munkájának köszönhetően fordulat állt be:

A gazdasági összeomlás után rengetegen elveszítették a munkájukat, így nem meglepő, hogy sokan külföldön próbáltak boldogulni. Mostanra viszont a kormánynak sikerült ezt a tendenciát megfordítania. A fiatalok egyre inkább azt látják, hogy érdemes itthon maradni, családot alapítani.

Böröcz László szerint a fiatalok ma már úgy tekintenek hazájukra, mint az egyik legbiztonságosabb országra, ahol az egyes bevándorláspárti EU-tagállamokkal ellentétben nem kell félve kimenni az utcára.

Úgy véli, a felmérések azt mutatják, a külföldre távozó fiatalok nagy része egyébként sem tervez kint maradni hosszú távon.

Ez is érdekelhet

képcím

Orbán szerint a Fidesz 2060-ig kormányoz majd

képcím

Rejtély, miért vette el Novák Katalin egy 10 éves magyar kislány...

képcím

Ennyivel kevesebb zsemlére, tojásra, tejre telik most a nyugdíjból