Ennyivel kevesebb zsemlére, tojásra, tejre telik most a nyugdíjból

Startlap - Startlap
A vizsgált alapélelmiszerek közül talán a zsemle és a csirke esetében a legdrámaibb a változás, párizsival és cukorral vígasztalhatjuk magunkat helyette. Esti hírösszefoglaló.

Ennyivel kevesebb zsemlére, tojásra, tejre telik most a nyugdíjból

15 éve nem látott drágulás sújtja a magyar vásárlókat a boltokban, s a jelen körülmények között kicsi esély mutatkozik arra, hogy rövid távon megállna ez a folyamat. Annak érdekében, hogy érzékletes képet kapjunk arról, mit jelent mindez egy átlagnyugdíjas számára, kiszámolták, hogy az ő büdzséjükből mennyivel kevesebb alapélelmiszerre futja most, mint egy évvel ezelőtt. A változás talán a zsemle és a csirke esetében a legdrámaibb, párizsival és cukorral vígasztalhatjuk magunkat helyette. Bővebben.

Bayer Zsolt bemutatta a negyedik kétharmad megoldóképletét

Egy tényleges “matematikai” képletről van szó, külső megjelenését tekintve legalábbis. O1G a négyzeten, MZP, NGO és végtelen dollár – többek között ezek szerepelnek Bayer rendhagyó egyenletében. Íme.

Joe Biden találkozott a washingtoni magyar nagykövettel

Takács Szabolcs a Facebookon adott beszámolót a Fehér Házban tett látogatásáról. Fotó és további részletek itt.

Öt napot töltött a pápai NATO-bázison az orosz szállítógép, amely fűtőanyagot hozott Paksra

A minisztériumi közlés szerint “az Európai Bizottság tudomásával, az útvonalban érintett uniós tagállamok engedélyével és egyetértésével hajtották végre” a szállítást. Arról azonban, hogy mégis miért nyúlt ilyen hosszúra az orosz gép magyarországi tartózkodása, már nem tájékoztattak. Az esetről ebben a cikkben írnak.

Az RTL tulajdonosa elárulta, mit mondott Orbánnak, amikor személyesen találkozott vele

Paul Zinken/picture alliance via Getty Images

Az RTL Klub anyacégének feje, Thomas Rabe szerint a hazai csatornájuk “az utolsó független televízió Magyarországon”. És Rabe azt mondja, nem mennek innen sehová. Ha érdekel a téma, akkor ezt a cikket nézd meg.

Özönlenek Törökországba a vagyonukat mentő oroszok

A török központi bankba március közepén két nap leforgása alatt hárommilliárd dollár érkezett, egy helyi ingatlanos pedig arról számolt be, tízből hat-hét lakás kerül orosz vevőkhöz, akik azonnal, készpénzben fizetnek. A tömeges orosz kivándorlásról itt olvashatsz.

Gyorsabban csökken a kőolaj ára

A stratégiai készletek felszabadításának hatására elemzők máris 10 dollárral csökkentették előrejelzésükben a Brent hordónkénti árát. További információkért katt ide.

Czeglédy Csaba: Karácsony Gergely elárulta az ellenzéki közösséget azzal, hogy visszalépett

A Vas megyei 1-es körzetben jelentősen alulmaradt Czeglédy ugyanakkor Márki-Zaynak utólag már nem hánytorgatná fel, hogy “élt a lehetőséggel”, és az őt éltető, “csillogó szemű, fiatal ellenzékiekről” értekezett. Czeglédy Csaba az előválasztás második fordulója előtt is élesen bírálta Karácsony Gergelyt. Részletek.

Az osztrák kancellár meglátogatta Putyint, de nem volt barátságos a hangulat

Nagyon egyenesen és nyíltan folyt Vlagyimir Putyinnal a beszélgetés – közölte Karl Nehammer hétfői találkozójáról, amellyel kapcsolatban már előzetesen is jelezte, őszintén meg fogja mondani véleményét a háborúról. Részletek.

Kutyák követték el a támadásokat a Bükkben, nem farkasok

Matt Cardy/Getty Images

Elég komoly vizsgálatokat végeztek a Bükki Nemzeti Park munkatársai és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Genetika és Biotechnológia Intézete nyolc, a bejelentők által ismeretlen fajnak, illetve farkasnak tulajdonított predáció ügyében. A nemzeti park igazgatósága szeretné megállítani a hazai nagyragadozókkal kapcsolatos megalapozatlan információk terjedését, ezért közleményben számoltak be eredményeikről, többek között a jelentős médiavisszhang övezte, szétmarcangolt mátranováki gímszarvas esetéről is. Bővebben.

(Címlapkép: Ákos Stiller/Bloomberg via Getty Images)

Ez is érdekelhet

képcím

Orbán Viktor a feleségéről osztott meg fotókat

képcím

Kvíz: mindent tudsz a kínai elnök látogatásáról?

képcím

Stratégiai partnerségről állapodott meg a kínai elnök és...