A Bestiák énekesnője 40 fölött is gyönyörű

Startlap - Startlap
Miss Bee-t ráadásul eljegyezték, vagyis bőven van oka az örömre.

Minden bizonnyal sokan emlékeznek még a Bestiák nevű lánycsapatra, amelynek Kozsó volt a menedzsere. Az együttes 1997-ben alakult, és rögtön az évtized egyik legsikeresebb csapata lett. Miss Bee, Honey és Bedy triója egyből a csúcsra ért, az első Bestiák-album ugyanis Arany Zsiráf-díjat nyert. Az A reggel túl messze van című dalt a mai napig számos helyen játsszák. A 2000-es évek elején azonban feloszlott a trió.

Miss Bee-ről, azaz Somorjai Ilonáról viszont éppen a közelmúltban érkezett hír, a 41 éves énekesnőt ugyanis eljegyezték. Miss Bee jelenleg ceremóniamesterként is dolgozik, a kezét nagyjából egy esztendő után januárban kérte meg párja, Feri egy budapesti szórakozóhelyen. Igaz, Ilona már hozzászokott az esküvőkhöz, a lánykérés neki is meglepetés volt, és most nagyon boldog, hogy végre a sajátját is megtervezheti.

Fotók: Facebook

„Álmomban nem gondoltam eljegyzésre – idézte fel a pillanatot a Bestiák szőke énekesnője. – Őszintén szólva, karácsonykor volt hiányérzetem, de túlzás lenne azt mondani, hogy csalódott voltam. Aztán persze hamar túlléptem rajta, így nagy meglepetés volt ennyi ember, ismerős előtt ez a váratlan fordulat. Ráadásul Feri csodás filmmel is készült, amelyet maga készített a legnagyobb titokban. Annyi lakodalmat szerveztem már életemben, hogy ez rutinból megy, inkább az a kérdés, hogy mikor legyen. Leginkább zenész barátaink vannak, akik hétvégén szintén elfoglaltak, így nehéz lesz megtalálni a dátumot, de reméljük, még idén sikerül!”

Ez is érdekelhet

képcím

Ezekre a párokra szakítás vár az idén: nagy veszélyt jelez a...

képcím

Gáspár Evelin rövidesen 200 millió forintot kap

képcím

Cooky eljegyezte a kedvesét - fotót is közöltek a pazar...