Mi így várjuk a Mikulást! - Fotópályázat óvodáknak - Elindult a szavazás!

Startlap - Startlap
Kétszáznál is több nevezés érkezett a Startlap adventi fotópályázatára, melyek közül a 3 fős szakmai zsűri kiválasztotta a 10 döntős képet. Rajtad is múlik, kik lesznek a fotópályázat végső győztesei! A legtöbb szavazatot elnyert óvodai csoport értékes ajándékot kap. Szavazz a legötletesebb dekorációra!

Nehéz dolga volt a karácsonyi fotópályázat zsűrijének; a 219 beérkezett pályázatból 10 képet választhattak ki – ezekből a pályaművekről pedig közönségszavazással dönthetnek az olvasók az első három helyezésről. A zsűritagok számos szempont szerint értékelték a pályamunkákat, amelyek olykor egyszerű, letisztult, vagy épp részletgazdag, színes, fényes alkotások voltak. 

A zsűri tagjai: Bajzáth Mária neveléstudományi bölcsész, tanító, tanár, mese-és erdőpedagógus, a Népmesekincstár Mesepedagógia Műhely szakmai vezetője, a Népmesekincstár mesepedagógia program kidolgozója, a Népmesekincstár könyvsorozat szerkesztője-szerzője; Kánya Andrea, a Startlap főszerkesztője és Szert-Szabó Dorottya (Fehérlólánya) animációs tervezőművész, illusztrátor voltak. 

„A célunk a válogatás során az volt, hogy a pályázatok azt a fontos üzenetet tükrözzék, hogy milyen sokféleképpen lehet a gyerekek számára izgalmassá és meghitté tenni az ünnepi várakozást” – mondta Kánya Andrea.

„Igyekeztünk úgy dönteni, hogy a kiválasztott pályázatok megmutassák az óvodák sokszínűségét. A modern és hagyományos, a gyerekek és a felnőttek által készített, a keresztény és világi jelképek, tél, karácsony, mikulás, fények, színes, műanyag és természetes egyformán érvényes és értékes közelítési mód lehet az ünnephez” – mondta Bajzáth Mária.

„Rengeteg esztétikus, bájos, és sok egyedi pályamű született, finom és érzékeny, a képzeletet megmozgató elemekkel. Sok letisztult, szép és meghitt alkotást láttunk, kreatív és ízléses színvilággal” – fogalmazott Szert-Szabó Dorottya.

A szavazás 2023. december 11-én 16 órakor indult, és egészen december 17-ig tart. 

Az eredményeket 2023. december 18-án hirdetjük ki

Szavazz a legötletesebb dekorációra ITT!

Ez is érdekelhet

képcím

Egy magyar orvos szerint kijárási tilalom kell, vagy...

képcím

Új szakácsot keresnek Orbán Viktornak a Budai Várba

képcím

Keresik az ország Egészséghőseit - te is köztük vagy?