A müncheni Oktoberfest hallatán alighanem előbb jut eszünkbe a sör, a perec és a kolbász, mint a lángos. Pedig a világ legismertebb sörfesztiválján a magyar strandok egyik klasszikusa is helyet kapott, ráadásul nem is csak egyetlen változatban – írja a Pénzcentrum.
Egy magyar turista TikTok-videójából kiderült, hogy külön lángosos stand várja a látogatókat, az étlapon pedig az egyszerű változatoktól egészen a különleges feltétekkel megpakolt finomságokig lehet válogatni.
A sajtos-tejfölös ára elsőre meglehetősen magasnak tűnhet – a hazai strandok és fesztiválok kínálatával összevetve azonban már korántsem ennyire egyértelmű a helyzet.
Széles a kínálat az Oktoberfesten
A legnagyobb német fesztiválon a lángosos standján összesen 11 féle változat szerepel az étlapon, az egyszerű sós lángostól egészen a trüffeles-fokhagymás krémmel kínált különlegességig.
Az árak 7 és 12 euró között mozognak. A klasszikus sajtos-tejfölös – amely az étlapon „Sauerrahm, Käse” néven szerepel – 8 euróba kerül. Ez mintegy 2915 forint.

A sima lángosért 7 eurót, nagyjából 2550 forintot kérnek, míg a sonkával vagy szalámival megpakolt sajtos-tejfölös 9 euróba, körülbelül 3280 forintba kerül. A pestós-juhsajtos és a mozzarellás-balzsamkrémes változat egyaránt 10 euró, a „Spezial” pedig már 12 eurós tétel, ami több mint 4300 forint.
Egy apró részlet viszont kifejezetten ismerős lehet a magyar lángosozókból: a fokhagymáért nem kérnek külön pénzt, kérésre ingyen kerül a lángosra.
A Balatonnál sem feltétlenül sokkal olcsóbb
A közel 3000 forintos sajtos-tejfölös elsőre kifejezetten drágának tűnhet, ám a hazai árakkal összevetve már kisebb a különbség.
A Pénzcentrum június végi összesítése szerint a Balatonnál egy sima lángos átlagosan 1200 forintba került, a sajtos-tejfölös-fokhagymás változatért pedig már 1850 forintot is elkértek.
A népszerűbb balatoni partszakaszokon ennél magasabb árakkal is találkozni: több büfében már egy egyszerű lángosért is 1500–2000 forintot kérhetnek. Egy négytagú család balatoni költségeiről készült júliusi számításban pedig 2800 forintos lángos is szerepelt – ez már alig marad el a müncheni 2915 forintos sajtos-tejfölöstől.
Érdemes ebben a cikkben a régmúlt árait nézegetni, úgy lesz igazán megdöbbentő az ár.
A Szigeten még a müncheninél is drágább volt
Ha a fesztiválárakat nézzük, még érdekesebb a különbség. Az idei Sziget Fesztiválon 3500 forintba került egy sajtos-tejfölös lángos, vagyis körülbelül 585 forinttal többe, mint az Oktoberfesten.
A Velencei-tónál 2400, a Körös-toroknál pedig 1900 forintért lehetett hozzájutni. Akadt ugyanakkor jóval olcsóbb hazai példa is: a balatonboglári Lángos Paradicsomban idén 1390 forintért kínálták a sajtos-tejfölöst. Ennyi pénzből Münchenben még a 7 eurós, egyszerű változat sem jönne ki.
Vagyis a 2915 forintos müncheni sajtos-tejfölös kétségtelenül drágább a legtöbb hazai változatnál, de már egyáltalán nem lóg ki annyira a magyar árak közül, mint azt elsőre gondolhatnánk.
De tényleg drága a 8 eurós lángos?
Az árfolyam szerinti összehasonlítás azonban nem mond el mindent. Németország és Magyarország árszintje jelentősen eltér, ezért ugyanaz az összeg mást jelent a két országban.
Az Eurostat 2025-ös, vásárlóerő-paritáson számolt adatai szerint a vendéglátás és a szálláshely-szolgáltatás árszintje Németországban 108,4, Magyarországon pedig 82,4 volt, miközben az uniós átlag 100.
Ezekből az adatokból számolva a vendéglátásban körülbelül 302 forintnak van akkora vásárlóereje Magyarországon, mint egy eurónak Németországban.
Ezen a mércén a müncheni 8 eurós lángos a német árszint mellett körülbelül akkora kiadásnak felel meg, mint Magyarországon egy 2420 forintos lángos.
Ez már egészen más megvilágításba helyezi az árcédulát: a Szigeten 3500 forintért árult sajtos-tejfölös a német árszinthez igazítva körülbelül 11,60 eurós lángosnak felelne meg.
A magyar turistának mégis jobban fáj a 8 euró
Van azonban egy másik különbség is: a keresetek. Az Eurostat adatai szerint egy átlagkeresetű, egyedülálló és gyermektelen munkavállaló 2025-ben Németországban évente nettó 36 535 eurót, Magyarországon 15 432 eurót keresett.
Havi szinten ez körülbelül 3045, illetve 1286 euró, vagyis a német nettó kereset közel két és félszerese a magyarnak.
Magyarországon ezt részben ellensúlyozza az alacsonyabb árszint: az Eurostat vásárlóerő-egységben, vagyis PPS-ben számolt adatai szerint a német nettó kereset vásárlóereje körülbelül 1,6-szorosa a magyarénak.
Münchenben azonban a magyar turista már német árakkal találkozik. Így miközben helyi szemmel a 8 eurós sajtos-tejfölös nem feltétlenül számít annyira kirívó tételnek, egy magyar fizetésből érkező látogatónak a 2915 forintos lángos jóval nagyobb kiadást jelenthet.

