Télen a mosás utáni teregetés sok háztartásban valóságos logisztikai feladat. A nappaliban felállított ruhaszárító napokig foglalja a helyet, a vastagabb pulóverek és nadrágok nehezen száradnak, a frissen mosott ruhák pedig időnként kellemetlen, állott szagúak lesznek. Az is nagyon bosszantó, amikor reggel felveszünk egy látszólag száraz pólót, majd néhány óra múlva kiderül, hogy még mindig nyirkos.
A problémát nem csak a hideg idő okozza. A lakásban teregetett ruhákból a nedvesség a levegőbe kerül, és ha nem gondoskodunk megfelelő szellőztetésről, a magas páratartalom miatt a száradás is tovább tarthat. A tartósan nedves környezet ráadásul a penész kialakulásának is kedvezhet.
Szerencsére néhány apró változtatással szárítógép nélkül is felgyorsíthatjuk a folyamatot.
Hoztunk hat egyszerű praktikát, amelyekkel gyorsabban megszáradhatnak a ruhák, és a kellemetlen szagok kialakulásának esélyét is csökkenthetjük.
A mosás módja is számít
A ruhák száradási idejét nemcsak az befolyásolja, hogyan teregetünk, hanem az is, mennyi víz marad bennük a mosás végén. Minél nedvesebben kerülnek ki a gépből, annál több időre van szükség ahhoz, hogy teljesen megszáradjanak.
Éppen ezért érdemes odafigyelni a centrifugálásra. A magasabb fordulatszám hatékonyabban távolíthatja el a vizet a textilekből, így a ruhák már eleve kevésbé nedvesen kerülnek a szárítóra.
Persze nem minden anyag bírja az erős centrifugálást. A kényesebb ruhadaraboknál mindig ellenőrizzük a címkén található kezelési útmutatót, és válasszuk az adott anyaghoz megfelelő programot.
Sokan itt rontják el: túlzsúfolják a ruhaszárítót
Amikor egyetlen mosásból rengeteg ruha kerül elő, könnyű abba a hibába esni, hogy mindent megpróbálunk egyszerre felpréselni a szárítóra. Ezzel azonban éppen azt érhetjük el, hogy a ruhák jóval lassabban száradnak meg.
Ha a pólók, nadrágok és törölközők egymásra lógnak, a levegő nem tud megfelelően áramlani közöttük. A nedvesség így nehezebben párolog el, az egymással érintkező részek pedig hosszabb ideig nyirkosak maradhatnak.
Érdemes ezért egy kis helyet hagyni a ruhadarabok között, a vastagabb pulóvereket és nadrágokat pedig időnként megfordítani, hogy mindkét oldaluk megfelelően szellőzhessen.
Már ezzel az egyszerű változtatással is sokat tehetünk azért, hogy ne kelljen napokig kerülgetni a szárítót.
Japán szivárványmódszer: egy apró trükk, amitől gyorsabban száradnak a ruhák
A japánok egy különleges teregetési módszert is alkalmaznak, ennek a lényege, hogy a ruhákat nem véletlenszerűen, hanem a hosszuk alapján rendezzük el. Az úgynevezett japán szivárványmódszernél a ruhadarabokat vállfára akasztva helyezzük a szárítóra úgy, hogy a leghosszabb darabok a két szélére, a legrövidebbek pedig középre kerüljenek.
Így a ruhák alja egy fordított ívet formáz, amely leginkább egy szivárvány alakjára emlékeztet.
A megoldás előnye, hogy a középső részen nagyobb szabad tér marad, így a levegő könnyebben áramolhat a ruhadarabok között. Ez elősegítheti a nedvesség távozását, és rövidítheti a száradási időt.
A módszerhez nincs szükség különleges eszközökre, csupán néhány vállfára és egy hagyományos ruhaszárítóra.
Páramentesítővel a ruhák is gyorsabban száradhatnak
A lakásban történő ruhaszárítás egyik legnagyobb hátránya, hogy a nedves textilekből elpárolgó víz a szoba levegőjébe kerül. Ha a páratartalom túl magasra emelkedik, a ruhák lassabban száradhatnak, az ablakokon pedig megjelenhet a páralecsapódás.
Ezen segíthet egy páramentesítő készülék, amely kivonja a felesleges nedvességet a levegőből.
Matt Ladell, a Duux levegőkezelési szakértője szerint érdemes a ruhaszárítót és a páramentesítőt ugyanabba a helyiségbe rakni, az ajtót pedig becsukni, hogy a készülék elsősorban az adott szoba levegőjéből távolítsa el a nedvességet.
A szakértő szerint ezzel nem csak a száradási idő rövidülhet, hanem azt is megelőzhetjük, hogy a ruhákból felszabaduló pára az egész lakásban szétterjedjen.
A fűthető ruhaszárító is hatékony lehet
A fűthető ruhaszárítók egyre népszerűbbek, hiszen a hagyományos teregetéshez képest gyorsabban száríthatják meg a ruhákat. Van azonban egy probléma, amire ezek használatakor is érdemes figyelni. A felmelegedő textilekből a nedvesség a szoba levegőjébe párolog, így megfelelő szellőztetés nélkül a páratartalom gyorsan megnőhet.
Éppen ezért a szakértők szerint jó megoldás lehet, ha a fűthető ruhaszárító mellett páramentesítőt is használunk.
A két készülék más-más módon segíti a száradást: a fűthető szárító a ruhák felmelegítésével gyorsítja a párolgást, míg a páramentesítő eltávolítja a levegőbe jutó nedvesség egy részét.
Nem mindegy, milyen magasra teregetünk
Ha kevés a hely a lakásban, érdemes lehet a hagyományos, padlón álló ruhaszárító helyett mennyezetre szerelhető változatot választani. Ennek nem csak az az előnye, hogy nem foglalja el a nappali vagy a fürdőszoba jelentős részét, hanem bizonyos körülmények között a száradást is segítheti.
A meleg levegő ugyanis természetes módon felfelé áramlik, ezért a magasabbra akasztott ruhák egyes helyiségekben melegebb levegővel érintkezhetnek.
Ez gyorsíthatja a párolgást, különösen akkor, ha a helyiségben megfelelő a légmozgás.

Így kerülheted el, hogy dohos szagúak legyenek a frissen mosott ruhák
A téli ruhaszárítás során tehát nem feltétlenül az a legjobb megoldás, ha egyszerűen feljebb tekerjük a fűtést. Sokkal többet számít, ha megfelelően centrifugálunk,okosan teregetünk, nem zsúfoljuk túl a szárítót, és gondoskodunk a levegő áramlásáról.
A magas páratartalom csökkentésében a rendszeres szellőztetés is fontos szerepet játszik. Ha pedig van páramentesítőnk, érdemes azt is bevetni a nagyobb mosások után.

