Az Apple végre megmutatta, mit kezd az AI-jal - Siri teljesen új szerepet kap
Az Apple hétfőn, a Worldwide Developers Conference fejlesztői konferencián bemutatta a Siri teljesen új változatát, amellyel a közel 15 éve működő digitális asszisztenst végre közelebb hozná az olyan riválisokhoz, mint a ChatGPT vagy a Google Gemini – írja a CNN.
A vállalat emellett teljesítménybeli fejlesztéseket is bejelentett az iPhone, a Mac és az iPad szoftvereihez, valamint új gyermekvédelmi funkciókat is ismertetett. A legnagyobb figyelem mégis az új Sirire irányult, mert ez mutatja meg a leglátványosabban, hogyan próbálja az Apple újragondolni termékeit egy olyan korszakban, amikor egyre többen használnak chatbotokat és AI-ügynököket mindennapi feladatokra. Sokan most azt figyelik, hogy az Apple képes lesz-e megismételni azt, amit korábban már többször megtett: egy még formálódó technológiát hétköznapi, tömegek által használt termékké alakítani. Ez különösen fontos kérdés annak fényében, hogy a vállalat mesterséges intelligenciával kapcsolatos tervei az elmúlt időszakban több csúszással is szembesültek.
Francisco Jeronimo, az International Data Corporation technológiai elemzője a CNN-nek úgy fogalmazott: ha az Apple jól hajtja végre ezt a lépést, Siri többé nem egyszerű funkció lesz, hanem egy új interakciós réteg az iPhone, az iPad, a Mac, később pedig akár más hardverkategóriák fölött is.
Jön a Siri AI
Az új asszisztenst az Apple Siri AI néven emlegeti. A rendszer önálló alkalmazásként is elérhető lesz az Apple-eszközökön, de a vállalat szoftvereibe is beépül. Képes lesz elemezni, mi látható éppen a felhasználó képernyőjén, és az adott személy Apple-eszközein tárolt információkat is felhasználhatja ahhoz, hogy pontosabb válaszokat adjon.
Az Apple tervei szerint a Siri AI béta verziója még idén elindul. A vállalat hagyományosan ősszel adja ki új szoftverfrissítéseit, miután a fejlesztők és a felhasználók tesztelhették azokat.
A cég szerint az új Siri a személyes információkat is képes lesz figyelembe venni. Például a felhasználó iPhone-ján lévő fotókra is hivatkozhat majd, amikor egy kérdésre válaszol.
Az asszisztens beszélgetősebb, chatbotszerű felületet kap, és több Apple-eszközön, illetve alkalmazáson keresztül is működni fog. Az Apple azt szeretné, hogy a felhasználók úgy beszélgessenek Sirivel, ahogyan ma a ChatGPT-vel: ötleteléshez, szervezéshez vagy akár eseménytervezéshez is használják. A bemutatott példa szerint Siri lekérheti a közelgő világbajnoki meccsek menetrendjét, majd segíthet megszervezni egy közös meccsnézést is. Az új Siri-alkalmazásban a korábbi beszélgetések is visszakereshetők lesznek.
A kamera is okosabb lesz
Az Apple a kameraalkalmazásban is bevezet egy új Siri-módot. Ez képes lesz válaszolni a kérdésekre és műveleteket végrehajtani annak alapján, amire a felhasználó éppen a kamerát irányítja. Egy étteremben például elég lehet a számlára mutatni a kamerával, kijelölni, ki mit fogyasztott, Siri pedig kiszámolja, kinek mennyit kell fizetnie.
Macen az is elérhető lesz, hogy a felhasználó kijelöl egy tartalmat a képernyőn, majd gépelve kérdez róla Siritől.
Ezek a fejlesztések jól illeszkednek abba a trendbe, amelyben a Google és az OpenAI is egyre több olyan eszközt mutat be, amelyek képeket, videókat és más médiatartalmakat is képesek bevonni az AI-alapú válaszadásba.
Az Apple ugyanakkor jelezte, hogy bizonyos funkcióknál, például a képgenerálásnál napi használati korlátok lehetnek, mivel ezek nagy teljesítményű modellekre épülnek, amelyek működtetése várhatóan jelentős költséggel jár.
Siri pontosabb diktálást és életszerűbb hangokat is kínál majd bizonyos eszközökön, például az iPhone Airen, az iPhone 17 Prón, valamint az Apple legújabb chipjeit használó iPadeken és Maceken.

Az AI beköltözik az üzenetekbe, a Safariba és az okosotthonba is
Az Apple azt is megmutatta, hogyan terjeszti ki a mesterséges intelligenciát több saját alkalmazására. A Messages, vagyis az Üzenetek app képes lesz javaslatokat adni a beszélgetések alapján, például emlékeztető vagy jegyzet létrehozására.
A Safari böngészőben az Apple Intelligence témák szerint rendezheti a megnyitott lapokat, a felhasználók pedig egyszerű utasítással új böngészőbővítményeket is létrehozhatnak. A Home alkalmazásban az AI a csatlakoztatott kamerák felvételeit is elemezheti, és leírást generálhat arról, mi látható a klipeken.
Apple és az AI-verseny: most jöhet a felzárkózás
Az Apple az elmúlt időszakban érezhetően lemaradt az AI-versenyben. Siri nagy átalakítása csúszott, több most bemutatott funkciót eredetileg már korábbra vártak. A jelenlegi Apple Intelligence funkciók ugyan elérhetők iPhone-on, iPaden és Macen, de sok elemző szerint nem elég különlegesek ahhoz, hogy igazán kiemelkedjenek a mezőnyből.
A vállalat korábban már bevezetett beszédfordítást, képernyőn látható tartalmak keresését segítő funkciókat és az egyedi emojik generálását is lehetővé tették. Közben azonban a Google és az OpenAI olyan AI-ügynökökkel kísérletezik, amelyek ígéretük szerint már komplett feladatokat is képesek elvégezni a felhasználó helyett.
Gene Munster, a Deepwater Asset Management társalapítója és ügyvezető partnere a WWDC előtt úgy nyilatkozott a CNN-nek, hogy az Apple eddig nem mutatott olyat az AI területén, amitől az emberek igazán elámultak volna.
A most bemutatott Siri-frissítés ezen változtathat.
Az Apple januárban jelentette be, hogy a Google-lel működik együtt az új Siri és más funkciók mögött dolgozó modellek terén.
Tim Cook utolsó nagy bemutatója lehetett vezérigazgatóként
Az Apple AI-stratégiáját az elmúlt évben befektetők és elemzők is rendszeresen firtatták a vállalat eredménybeszámolóin. Bár az iPhone-eladások jól teljesítenek, a Wall Street számára kulcskérdés, hogyan illeszkedik a mesterséges intelligencia a cég hosszú távú terveibe.
A következő időszakban már John Ternusra hárulhat a feladat, hogy továbbvigye ezt az irányt.
Ternus jelenleg az Apple hardvermérnöki területét vezeti, szeptemberben pedig átveszi a vezérigazgatói posztot. Tim Cook ezután az igazgatótanács ügyvezető elnökeként folytatja. A hétfői esemény így várhatóan Cook utolsó nagy bemutatója volt vezérigazgatóként. A prezentáció végén személyes hangot is megütött, amikor arról beszélt, hogy vezérigazgatói időszakának legnagyobb pillanatai közé tartoztak az ehhez hasonló események.
Európának még várnia kell az újítására
A cupertinói cég honlapján közzétett bejelentés szerint Európában kicsit tovább kell majd várni a Siri AI-ra az iOS 27 és az iPadOS 27 esetében. Mint írják, a csúsztatás oka a digitális piacokról szóló törvény (DMA): az elmúlt hónapokban ugyanis az EU szabályozó hatóságai nem fogadták el az Apple azon megoldásait, amelyek a Siri AI EU-ba való bevezetését célozták volna – olvasható a 24.hu cikkében.
Craig Federighi, az Apple szoftverfejlesztésért felelős alelnöke szerint egyelőre nem tudni, hogy mikor lesz elérhető a Siri mesterséges intelligenciája iOS és iPadOS rendszereken az EU-ban.
Mivel a watchOS 27-en futó Siri AI-hoz párosított iPhone szükséges, az EU-s felhasználók nem férhetnek hozzá az újításhoz a watchOS 27-en. Némi vigaszt jelenthet azonban, hogy az EU-s felhasználók a macOS 27 és a visionOS 27 rendszeren el tudják majd érni a Siri AI-t.

