Teljes egészében mesterséges intelligenciával készített, 95 perces alkotást mutatnak be Cannes-ban, és a produkció már most komoly vitákat indított el a filmes világban – írja a WSJ.com
A Hell Grind egy látványos, akció-kalandfilmbe oltott sci-fi, amelyben 4 tolvajt követhetünk, akik szó szerint a pokol felé tartanak egy elhibázott rablás után.
Azonban a nemzetközi filmvilág mintha csak mellékszálként kezelné a film cselekményét, mivel az igazi figyelmet nem a sztori érdemelte ki, hanem az elkészítésének módja.
A film minden karakterét, helyszínét és mozzanatát ugyanis a mesterséges intelligencia segítségével pakolták össze, és mint ilyen, az első mozi, ahol nincsenek valódi szereplők, színterek, és hiányzik a teljes filmes stáb.
Ha a képzeletbeli vászon mögé pillantanánk, kiderülne, hogy a San Franciscóban működő Higgsfield AI mozgatja a szálakat, amely mindössze két hét alatt készítette el a teljes produkciót. A munkára összesen 500 ezer dollárt költöttek (jelen állás szerint megközelítőleg 128 millió forint) amelynek négyötödét a Wall Street Journal szerint kizárólag a számítási kapacitások tették ki.
A hároméves startup számára a film egyfajta technológiai bemutatóként is szolgál. A céljuk az volt, hogy Hollywood számára megmutassák: az AI már képes hosszabb, látványos filmes projektek létrehozására is.
Cannes-ban is változik a mesterséges intelligencia megítélése
Az elmúlt években Cannes-ban rendszeresen terítékre került azAI: a szakmai viták többnyire arról szóltak, mennyire veheti át az olyan kreatív feladatokat, mint a forgatókönyvírás, a rendezés, a színészet vagy a vágás.

A WJS úgy látja az idei beszélgetések már kevésbé a félelemről szóltak, inkább már arra irányultak, miképpen lehetne együtt dolgozni az új technológiával.
A filmfesztivál egyik sajtótájékoztatóján Demi Moore az AI-t az iparág megkerülhetetlen részének nevezte. A szakmán belül sokan már nem azt kérdezik, hogy jelen lesz-e az a filmkészítésben, hanem azt, miként is vállhat hasznosíthatóvá
A sci-fi, ami forradalmasíthatja a mozit világszerte
A Hell Grind alkotócsapata szerint a film elkészítése messze nem abból állt, hogy egyszerűen kiadtak egy utasítást az AI-nak.
Adil Alimzhanov, a Higgsfield tartalmi vezetője mindenkit biztosított: továbbra is komoly filmes tudásra volt szükség. A jelenetek felépítésénél ugyanúgy figyelni kellett a kamerakompozícióra, a beállításokra és a filmes ritmusra, mint egy hagyományos forgatásnál.
„Nem lehet egymás után két közelit használni, előbb szükség van egy snittre” – mondta.
A gyártási folyamat központi eleme az úgynevezett promptolás volt. Az AI-modellek részletes, sokszor több ezer szavas utasításokat kaptak arról, miként nézzen ki egy-egy jelenet.
Ezekben nemcsak a látványvilágot vagy a kameramozgást határozták meg, hanem még a világítás típusát és a fizikai törvények működését is. Külön figyeltek arra, hogy a jelenetek természetes fényhatásokat használjanak, és a tárgyak mozgása valószerű maradjon.
Egy-egy prompt átlagosan körülbelül 3000 szóból állt.
Brutális mennyiségű generálás kellett a filmhez
A film elkészítéséhez elképesztő mennyiségű AI-generálásra volt szükség. Egy parancs általában nagyjából 15 másodpercnyi videót generált, de ezeket sokszor újból létre kellett hozni, mire elfogadható lett az eredmény.
A produkció első 25 percéhez például 16 181 videógenerálást indítottak el, amelyekből végül csak 253 végleges jelenet maradt meg.
Az egyik legnagyobb problémát az AI-modellek gyakori kiszámíthatatlansága jelentette. Egy egész estés filmnél viszont nem lehet megengedni, hogy a képi világ jelenetről jelenetre teljesen eltérő legyen.
A készítők nem titkoltál el: rengeteg jelenetet dobtak ki még apró hibák miatt is, mivel előfordult, egy karakter szemmozgása, arckifejezése vagy testtartása nem tűnt hitelesnek.
Nem saját AI-modellt használnak, de így is elképesztő amit elértek
A Higgsfield teamje olyan meglévő technológiákra épített, mint például a Google Veo 3. Ugyanakkor saját eszközöket csak a jelenetek vizuális egységének egybetartására használtak.
Alex Mashrabov társalapító szerint a költségeket úgy próbálták kordában tartani, hogy nem a legnagyobb felhő alapó szolgáltatókkal dolgoztak együtt, hanem úgynevezett „neocloud” cégekkel, például a Nebiusszal és a CoreWeave-vel.
Ezek kifejezetten azokat az MI-re épülő szolgáltatásokat kezelik, amelyek rengeteg számítást igényelnek.
Az AI önmagában még nem készít filmet
A Hell Grind alkotói úgy vélik, a projekt legfontosabb tanulsága az, hogy a mesterséges intelligencia önmagában még nem képes komplett mozifilmet létrehozni emberi szakértelem nélkül.
A technológia ugyan jelentősen felgyorsíthatja a gyártást, de továbbra is szükség van filmes gondolkodásra, vizuális érzékre és rengeteg manuális finomhangolásra.
Szóval az emberi tudást nem lehet kihagyni a folyamatból: a fantázia bár végtelen, mégis kordában kell tartani ahhoz, hogy minél több embernek tetszen majd a végeredmény.

