Végleg lehúzta a rolót Magyarországon a Claire’s, így a bizsulánc hazai bolthálózata teljesen eltűnt – írja a Portfolio. A magyar leányvállalat felszámolását végző szervezet hivatalosan is megerősítette, hogy a cég itthoni üzletei már nem működnek.
A háttérben az anyavállalat tavaly augusztusi csődje állt, amely után a tulajdonos rögtön elindította a Claire’s Hungary Kft. felszámolását. Amikor az eljárás megkezdődött, még 15 magyarországi üzlettel voltak jelent jelen a magyarországi piacon.
Eleinte még úgy tűnt, hogy a hazai boltok megúszhatják az anyavállalat problémáit, később azonban egymás után tűntek el a magyar üzletek. Hosszabb ideig nem lehetett biztosan tudni, hogy a bezárások közvetlenül a felszámolással függenek-e össze.
Most viszont az ügyintéző Configuro Kft. egyértelművé tette: a Claire’s teljesen kivonult Magyarországról.
Nem egyedüli eset a boltzárás
A multi eltűnése azért is látványos, mert a márka sokáig tipikus plázás üzletnek számított: ékszereket, hajkiegészítőket, apró ajándéktárgyakat és fiataloknak szóló divatkiegészítőket kínált. A lánc nem egy-egy boltját zárta be, hanem a teljes magyarországi hálózatát megszüntette, ami jóval erősebb jelzés, mint egy egyszerű üzletáthelyezés vagy átmeneti bezárás.

Az elmúlt időszakban több ismert kereskedelmi szereplőnél is látszott, hogy a magyar és az európai kiskereskedelmi piac jóval nehezebb tereppé vált. A Playersroom például közel húsz év után, 2025-ben zárta be utolsó üzletét, és a weboldala is nem sokkal később leállt már.
Külföldi gondok, magyar bizonytalanság
A Pepco esete is jól mutatja, hogy egy nemzetközi lánc problémái könnyen bizonytalanságot keltenek a vásárlókban. A cég német leányvállalata csődeljárásba került szintén tavaly, majd jelentős átszervezés után, kevesebb üzlettel folytatta működését Németországban. A magyar üzleteknél ugyanakkor a korábbi tájékoztatások szerint egyáltalán nem számolnak a jövőben sem kivonulással.
Gyakorlatilag hasonló eset zajlott le az idehaza a szintén számos bolttal rendelkező Kiknél is. Ebben az évben több száz európai üzlet bezárásáról döntött a vezetőségük, elsősorban Németországban, ahol a cég szerint túl sűrűvé vált a hálózatuk.
Magyarországon már 120 egység felett járnak, és nem terveznek boltbezárásokat, sőt új üzletek nyitásával bővítenék a jelenlétüket.
