Bár 2025 nyarán egy sima lángos már 1300 forinttól indul a Balaton partján, a déli oldalon egy különleges büfére bukkant a Pénzcentrum. A balatonboglári Lángos Paradicsomban mindössze 690 forintba kerül a klasszikus változat, ami jócskán alatta van az idei szezonban megszokott áraknak. Ráadásul a sajtos-tejfölös is kifejezetten olcsó, mindössze 1300 forintot kell érte kincsengetni.
A már-már erős nosztalgiát ébresztő árral kapcsolatban a lap megjegyzi: nemhogy csökkene a lángosért kiadott összeg a magyar tenger partján, hanem a helyi büfék a tavalyihoz képest 18 százalékkal többért adják a magyarok nagy kedvencét.

Július végén már arról számoltak be, hogy egy natúr lángos 1300–1500 forint között mozgot, sőt, akadtak helyek, ahol 2000 forintot is elkértek érte. Ebben az árkörnyezetben a Lángos Paradicsom 690 forintos ára az alap lángosért szembetűnően alacsony, és felveti a kérdést: hogyan lehet, hogy más helyekkel ellentétesen félárnál vagy még annál is alacsonyabban adják a finomságot.
Üzleti szempontból persze ennek több oka is lehet: jelentős tömeget képes becsábítani ez az összeg, és így bár kis árréssel, de hatalmas forgalmat generálhatnak, nem is beszélve a hírverésről. Így akár más termékeken képződhet az a nyereség, amit a lángos esetében tudatosan elengedtek.
Ugyanakkor az sem elképzelhetetlen, hogy eleve alacsonyak a büfé működési költségei, nem fizetnek bérleti díjat, ezért tudták kialakítani ezt a kedvező árat – legalábbis a gazdasági portál szerint.

