Veszélyben a pénzed! Olyan gombot helyeztek el az e-mailekben, amire tilos kattintani!
Ez önmagában még nem is lenne akkora probléma, az viszont komoly veszélyt jelent, hogy az e-mailben elhelyeztek egy “Újrapróbálkozás a fizetéssel” elnevezésű gombot, ösztönözve, hogy a fizetést a gombra kattintva megjelenő felületen ismételjék meg.
A Díjnet arra kér mindenkit, aki kapott ilyen levelet, hogy
a gombra ne kattintson, illetve ne adja meg se bejelentkezési, sem bankkártyaadatait!
Hangsúlyozzák, hogy ügyfeleiktől semmilyen esetben sem kérnek bankkártyaadatokat, még a fizetés során sem, tekintettel arra, hogy a Díjnet bankkártyaadatokat nem tárol, ezeket ugyanis a számlafizetés során kizárólag a fizetési szolgáltatójuk, a SimplePay felületén szükséges megadni.

Így lesz biztonságban a pénzed
A Díjnet közleményében hat pontban foglalják össze, hogyan kerülhetik el az ügyfeleik, hogy a csalók áldozataivá váljanak:
- A Díjnet által kiküldésre kerülő sikeres és sikertelen fizetésről szóló tájékoztató levelek nem tartalmaznak semmilyen gombot, abból a fizetés nem kezdeményezhető újra.
- A fizetési tranzakció sikerességéről kiküldésre kerülő leveleket minden esetben az ugyfelszolgalat@dijnet.hu e-mail címről küldjik.
- A Díjnet leveleiben aláírásként miden esetben szerepel a Díjnet Zrt.
- Gyanakodj, ha például az e-mail szövegében hiányoznak az ékezetek vagy magyartalan kifejezéseket látsz! Ne kattints a linkre, inkább használd a biztonságosabb útvonalakat (böngésző könyvjelzőjét, keresőt, kézi beírást stb.).
- Ha a hamis felületen megadtad bankkártyaadataid, akkor saját érdekedben haladéktalanul vedd fel a kapcsolatot a számlavezető bankoddal!
Amennyiben a fentiek közül bármelyik ponttól eltérő üzenetet kapunk, vagy gyanúsnak találjuk az üzenetet, ne kattintsunk a levélben lévő linkre, és ne működjünk együtt a levél írójával! – figyelmeztetnek.
A cég kéri, ha gyanús e-mailt kaptunk a Díjnet Zrt. nevében, és bizonytalanok vagyunk annak valódiságában, akkor az info@dijnet.hu e-mail címen tudjuk jelezni.
