Idén pünkösdvasárnap június 8-ára, pünkösdhétfő pedig június 9-ére esik, így a nyár rögtön egy háromnapos hosszú hétvégével indul. Ez az időszak kiváló alkalmat kínál a kikapcsolódásra. Mutatjuk a szerintünk legjobb tippeket egy kirándulásra! Ha pedig a pünkösdi programokra vagy kíváncsi, itt találod ajánlónkat:
Visegrád – Fellegvár
Ha valaha elhangzik a kérdés, hogy hová érdemes felmenni a Dunakanyar legszebb panorámájáért, a válasz szinte mindig a visegrádi Fellegvár. A hegytetőn trónoló középkori erődítmény nem csak a térség legismertebb látványossága, de történelmi és kulturális jelentősége is kiemelkedő. A kilátás a Dunára és a környező hegyekre felejthetetlen élmény. Aki még nem járt ott, annak most, a pünkösdi hosszú hétvégén kiváló alkalma nyílik bepótolni ezt az élményt.

A Fellegvár állandó kiállításai a történelem szerelmeseinek kínálnak tartalmas programot: megcsodálhatjuk a Szent Korona másolatát, bepillantást nyerhetünk a középkori hadviselés eszközeibe, megelevenedik a híres 1335-ös királytalálkozó, de egy panoptikum és egy vadászattörténeti tárlat is helyet kapott a falak között.
A várat többféle módon is meg lehet közelíteni: autóval a Panoráma körút kanyargós szerpentinjein, gyalogosan pedig a Zách Klára utcán és a Kálvária lépcsőn keresztül, körülbelül 45 perces túrával.
A látogatókra a nyitvatartás évszaktól függően változik, de nyáron minden nap reggel 9-től este 6-ig nyitva áll a kapu.
Jegyárak:
A felnőtt jegy ára 2.500 Ft/fő, a diák, nyugdíjas jegyeké: 1.250 Ft/fő. 6 év alatt és 70 év felett pedig ingyenesen látogatható a vár.
Tipp: Minden hónap utolsó vasárnapján a 18 év alattiak és szüleik díjmentesen látogathatják a Fellegvárat, és az állami ünnepeken is ingyenes a belépés.
Vácrátót – Hazánk legnagyobb botanikus kertje
Vácrátóton található Magyarország egyik leggazdagabb élőnövény-gyűjteménye, a Nemzeti Botanikus Kert, amely nem csak természeti, de kultúrtörténeti szempontból is kiemelkedő értéket képvisel.
Az 52 hektáros kert egy egykori kastélypark területén jött létre, tájképi kertként kialakítva, kanyargós utakkal, tóval, mesés hidakkal, műromokkal és évszázados fákkal.
Az 1800-as évek végétől Vigyázó Sándor és kertépítője, Jámbor Vilmos fejlesztették mai formájára. A Műrom, a Vízimalom, a Ferenc-halom filagóriája és a patakokra felfűzött tavak igazi időutazásra hívják a látogatót.
A kert 1961 óta botanikus kertként is működik, jelenleg az Ökológiai Kutatóközpont része. Itt található hazánk legjelentősebb fás szárú növényeket bemutató gyűjteménye, évszázados platánokkal, tölgyekkel, szilekkel, ritka pagodafával és fekete dióval.
Tippek a látogatáshoz
A kert egész évben nyitva tart, áprilistól novemberig 8:00–18:00, téli időszakban 8:00–16:00 óra között. Az üvegházak fél órával később nyitnak, és fél órával zárás előtt zárnak – hétfőn viszont zárva tartanak.
A felnőtt belépő 2700 Ft (hétfőtől csütörtökig 2200 Ft), a kedvezményes jegy (diák, pedagógus, nyugdíjas) 1800 Ft.
Autóval Budapestről az M3-as autópályán, majd Fót–Csomád–Őrbottyán irányon keresztül érhető el könnyen. Tömegközlekedéssel is látogatható, Vác és Gödöllő vagy Fót felől busszal.
A kert felfedezéséhez érdemes kényelmes cipőt húzni, és akár fél napot is rászánni a sétautakra. Tavasszal és ősszel különösen szép a lombkorona, nyáron pedig a virágágyások és a sziklakertek. A kastély teraszáról lenyűgöző kilátás nyílik a Nagy-rétre és a Nagy-tóra.
Szilvásvárad – A Szalajka-völgy természeti csodái
A Szalajka-völgy hazánk egyik legismertebb és leglátogatottabb kirándulóhelye, amely nemcsak látványos természeti képződményekkel, hanem történelmi és ipartörténeti emlékekkel is gazdagon szolgál.
A völgy egyik ikonikus eleme a Szilvásváradi Erdei Kisvasút, amely a Fatelep állomástól indulva közel 5 km-t tesz meg a festői Gloriette-tisztásig. A vasút története 1908-ig nyúlik vissza, amikor még gőzüzemű szerelvények szállították a faanyagot és a mészkövet. Az 1930-as évekre a vonal hossza majdnem elérte a 30 kilométert. Ma turisták ezrei élvezik a nosztalgia-utazást az egykori iparvágányon.
A völgy legismertebb természeti csodája a Fátyol-vízesés, amely 17 méteres magasságával és lépcsőzetes formájával nemcsak a Szalajka-völgy, de Magyarország egyik legszebb vízesése is. A mésztufa lépcsőkön lezúduló víz látványa minden évszakban lenyűgöző.

Nem messze innen fakad a Szikla-forrás, a Bükk hegység egyik legnagyobb vízhozamú karsztforrása, amely egy barlangrendszeren keresztül tör a felszínre kristálytiszta vízzel – ez a forrás táplálja a völgy tavacskáit és patakját is.
A pisztrángos tavak a Szalajka-patak mentén sorakoznak. A sebes pisztráng őshonos ezen a vidéken, és ma is folyik tenyésztése. A víz hőmérséklete és tisztasága miatt csak ivadéknevelés zajlik itt, a feldolgozás Szilvásváradon történik.
A halból készülő fogások a helyi éttermek specialitásai közé tartoznak.
A környék régészeti szempontból is jelentős: az Istállós-kői-barlangban találták meg a Bükk leggazdagabb őskori leleteit – többek között barlangi medve és tundraszarvas csontokat, valamint őskőkori eszközöket. A barlanghoz szerpentines turistaút vezet, és bár nem könnyű túra, valódi időutazás a régmúltba.
Tippek a látogatáshoz
A völgybe belépés ingyenes, de a kisvasút használata díjköteles. A jegyek ára felnőtteknek 3000 Ft körül mozog, gyermekeknek és nyugdíjasoknak kedvezményes. A kisvasút menetrendje szezonálisan változik, nyáron sűrűbben, télen ritkábban közlekedik. Indulás a Fatelep állomásról, a végállomás a Gloriette-tisztás, ahonnan a vízesés, a forrás és a barlang is könnyedén elérhető.
A völgy jól kiépített, babakocsival és kerékpárral is bejárható – a túraútvonalak több nehézségi szintet kínálnak, így családosoknak, idősebbeknek és aktív túrázóknak is ideális. A pisztrángos tavak mellett több vendéglátóhely és ajándékbolt is működik.
Ha hosszabb programot tervezünk, érdemes a közeli Szilvásváradon megszállni, ahol vendégházak, panziók és lovasprogramok várják a látogatókat.
Szombathely, Kámoni Arborétum
A Szombathely északi részén fekvő Kámoni Arborétum nem csupán hazánk legnagyobb fenyőgyűjteménye, hanem egy igazi botanikai ékszerdoboz is. A színpompás növényvilág egyik leglátványosabb eleme a tóparti Dendrocolor Sziklakert, ahol törpe növésű fajták és tűlevelűek is vannak.
A kertet dr. Saághy István alapította az 1890-es években, aki apja nyomdokain haladva világhírű dendrológussá vált. Munkájának csúcsa a Saághy-luc, egy különleges fenyőhibrid, amely japán és észak-amerikai fajok keresztezéséből született. A II. világháború után a kertet államosították, később az Erdészeti Tudományos Intézet vette át kezelését, és 1980-ra érte el mai, 27 hektáros méretét.
Botanikai kincsek: több száz rododendronfaj, liliomfák, japán juharok, díszcseresznyék, hortenziafajták, valamint erdészeti kísérleti területek (például klímaváltozást vizsgáló tölgygyűjtemény) találhatók itt.
A pünkösdirózsa-gyűjtemény az ország legnagyobbja.
A kert déli végén áll a kívülről megcsodálható, 1910-es években épült Saághy-kastély, valamint az ország első, 1957-ben létrehozott 1956-os emlékműve, amit különleges módon tuják ültetésével formáztak dátummá.
Tippek: A tanösvényeket bejárva nem csak a növényvilágot ismerhetjük meg, hanem a kert múltjába is bepillantást nyerhetünk. Tavaszra és kora nyárra érdemes a látogatást időzíteni, amikor a kert virágba borul!
A belépő felnőtteknek 1000 ft, a családi jegy pedig 3000 forintba kerül.
Fóti-Somlyó tanösvény
Budapesttől alig 25 kilométerre a Gödöllői-dombság peremén egy kicsi, de különleges tanösvény várja a túrázni vágyókat: a Fóti-Somlyó szinte hegyként magasodik a környezetéből, és 3,5 kilométeres tanösvénye igazán színes felfedezőútra hív.
A Fáy-présháztól induló körút kényelmes tempóban 2,5 óra alatt bejárható.
A vezetőfüzet nemcsak a térség gazdag lepkefaunáját mutatja be, de meglepő történeteket is tartalmaz: például hogyan kerültek tengeri kagylók erre a dombra, mit jelent a rejtélyes „galagonyanyűvő akciónap”, és
milyen fészekrakási praktikákat használnak a gyurgyalagok.
A tanösvényfüzet beszerezhető a DINPI Zöld Pont Irodában (Budapest XII., Költő u. 21.) vagy Fóton a Fáy-présházban.
Megközelítés:
Vonattal: Budapestről a Nyugati pályaudvarról Fót-fürdőig tudunk utazni, majd a zöld turistajelzést kell követni a Fáy-présházig.
Volánbusszal: Fót központja felé kell felszállnunk, a vasút után balra egy aszfaltút vezet a présházig.
Templom-hegyi kilátó – Villány
Villány nem csak a borairól, hanem páratlan panorámájáról is híres – ha a legjobb kilátást keresed, irány a Templom-hegy! A város legmagasabb pontján álló kilátóból csodás körpanoráma nyílik: ráláthatunk a Szársomlyó-hegyre, a híres Jammertal dűlőre, a Fülemüle erdőre, és természetesen Villányra is.
A Templom-hegy elnevezés nem véletlen: oldalába egy katolikus templom épült, fölötte kálvária domb vezet a kilátóhoz. A tornyot Szatyor Győző fafaragó-népművész alkotta, és eredetileg Csatatér-kilátónak hívták. 2011-ben, a nagyharsányi csata évfordulóján avatták fel.
View this post on Instagram
A kilátóból lenézve a Templom-hegyi tanösvény kanyarog a lábunk alatt. Ez a különleges terület már 1989 óta fokozottan védett, köszönhetően az itt folyó geológiai kutatásoknak. Tiszta időben a Mecsek vonulatai is feltűnnek a horizonton, míg kelet felé a Karasica-patak kanyarog, és ha szerencsénk van, akár legelésző juhokat is láthatunk.
A kirándulás végén érdemes a Fülemüle erdő felé venni az irányt. A dombtetőn egy Zsolnay-porcelán Szűz Mária kép és díszes tartófal vár, padokkal. Az erdei úton tovább haladva pedig Kisjakabfalva pincesora bukkan fel, majd maga a falu. Ez az egykori teljesen németlakta település ma is őrzi hagyományait.
Hortobágy
A Hortobágy nem csupán egy sík vidék – ez a magyar Alföld szíve, ahol a természet, a kultúra és a pásztorhagyományok különleges harmóniát alkotnak. A Hortobágyi Nemzeti Park számos élménydús látnivalóval várja azokat, akik szeretnék felfedezni a puszta titkait.
A térség felfedezésének tökéletes kezdőpontja a látogatóközpont.
Itt részletes információt kapunk a környék szállásairól, programjairól és természeti értékeiről, valamint egy természetrajzi kiállítás keretében ismerhetjük meg a puszta élővilágát. Találunk modern, élményalapú tárlatot a darvakról diorámával, videojátékkal, kvízzel, mágneses kirakóval és digitális rajztáblával, amely elsősorban a gyerekeket, de a felnőtteket is magával ragadja.

A Hortobágyi Pásztormúzeum egykor szekérállás volt, ma múzeum, amely élethű bábuk és vetítések segítségével mutatja be a 19-20. századi pásztoréletet. Megismerhetjük, hogyan éltek és dolgoztak a hortobágyi csikósok, gulyások és juhászok.
A természetes élőhelyükből kiszorult, de a Hortobágyon egykor honos fajok – mint a farkas, vadló, sakál vagy pelikán – újra láthatók a Hortobágyi Vadasparkban. A parkban ősi pusztai állatok és a mai védett fajok is otthonra találtak. A Hortobágy-Máta környékén induló másfél órás fogatozás során testközelből láthatjuk a rackajuhokat, szürkemarhákat, mangalicákat, bivalyokat, és a puszta ikonikus figuráit: a csikósokat. A pusztaötös bemutatón lenyűgöző ember-ló összhangnak lehetünk tanúi.
Gumirádli – Balatonakarattya egyetlen ingyenes szabadstrandja
Ha csobbannánk egyet Pünkösdkor, Balatonakarattya szuper választás lehet! Akik szeretik a Balaton természetes, családbarát fürdőhelyeit, és szívesen kerülik a zsúfolt, fizetős strandokat, mindenképp látogassanak el a település egyetlen ingyenes szabadstrandjára, a Gumirádlihoz. Ez a hely retró hangulatot áraszt, ahol még mindig érezhető a balatoni nyarak egyszerű, nosztalgikus varázsa.
A strand Balatonakarattya déli részén, a magaspart alatt, a Balaton keleti csücskén található. Egy mesterséges feltöltésen helyezkedik el, így a part kavicsos, de a vízben iszapos talaj fogadja a fürdőzőket.

A partszakasz hossza kb. 100 méter, és lassan mélyül, így a kisebb gyerekek is biztonságban lesznek. Ráadásul a parton játszótér is van.
A Gumirádli szabadstrandot könnyen megközelíthetjük autóval a 71-es főút akarattyai körforgalmától letérve, majd a Bercsényi Lajos lejárón keresztül. A parkolás a strand környékén ingyenes, de érdemes korán érkezni.
Tömegközlekedéssel kevésbé praktikus a strand felkeresése, mivel a legközelebbi buszmegálló kb. 2,5 km-re található, így ha busszal érkeznénk, hosszabb sétával kell számolnunk. A környék csendes, a strand közvetlenül egy természetközeli, erdős terület mellett fekszik, így ha a városi nyüzsgéstől elvonulnál, ideális választás lehet.