Bibliai csoda történik Dél-Koreában: fotókon a kettéváló tengerben vonuló tömeg
Minden évben több százezer helyi lakos és külföldi turista gyűlik össze a Koreai-félsziget déli csücskénél, hogy részt vegyenek a Jindo Tengeri Kettéválás Fesztiválon. Az esemény – amely idén csütörtöktől vasárnapig tart – egy természetes jelenséget ünnepel: a Jindo-tenger, amely a Kelet-kínai-tenger északi része, olyannyira visszahúzódik, hogy felfed egy 2,9 kilométer hosszú, 40–60 méter széles földhidat, amely összeköti Jindo szigetét a közeli Modo szigetével.
A fesztivál négy napja alatt naponta egyszer, körülbelül egy órára válik láthatóvá az ösvény. Ilyenkor a látogatók nyugodt sétát tehetnek Modo szigetére, míg a helyiek kagylót és tengeri algát gyűjtenek. Bár hivatalosan csak évente egyszer tartják meg a fesztivált, a víz évente két-három alkalommal is „szétválik”, jellemzően március és június között – írja a National Geographic.
A jelenség a nemzetközi figyelem középpontjába 1975-ben került, amikor Pierre Landy, Dél-Koreában akkreditált francia nagykövet a Bibliában leírt Vörös-tengeri csodához hasonlította az eseményt, és „a koreai Mózes-csodának” nevezte egy francia újságban.
Ám a látványosság mögött nem vallási csoda, hanem tudományos magyarázat áll: a rendkívüli apályt az úgynevezett árapály-jelenségek okozzák.
Ezért válik szét a tenger
A legtöbben tudják, hogy a Nap és a Hold gravitációs vonzása miatt a tengervíz szintje periodikusan emelkedik és süllyed. A két égitest eltérő időben és erősséggel hat a Föld vízfelületére, ez okozza a dagályokat és apályokat. De ahogy Kevan Moffett, a Texasi Egyetem geotudományi tanszékének adjunktusa elmagyarázta, a Jindo-tenger látványos visszahúzódását ennél azért több tényező alakítja.
Bizonyos tényezők – mint például a Föld forgása vagy a Hold és a Föld távolságának változása – rendszeresen ismétlődnek, és ezek együtt alkotják az árapály-ciklusokat. Ezek a különféle „gravitációs erők” egymással kombinálódva különböző, de ismétlődő mintázatokat hoznak létre.
„A jelenség sokféle tényezőből áll, ezek különböző mértékben és időzítéssel járulnak hozzá az árapályhoz” – írta Moffett egy e-mailben. Néha ezek a hatások „egy fázisba kerülnek”, azaz egymásra erősítve különösen magas vagy alacsony vízszintet hoznak létre – mint Jindónál is.
„Ez olyan, mintha több dobos nem szinkronban játszana, de időnként mégis egyszerre ütnének egy nagyot” – tette hozzá.
A Jindo-tengernél tehát nem szó szerint „szétválik” a víz, hanem a teljes vízszint annyira visszahúzódik, hogy előbukkan a tengerfenék kiemelkedő része.
„Valószínűleg azért éppen ott emelkedik ki a föld, mert az üledékek ott halmozódtak fel jobban, ahol a víz kevésbé mozog – vagyis épp azon a vonalon, amely Jindo és Modo között húzódik” – magyarázta Moffett.
Amíg a szigetek elhelyezkedése és alakja, valamint a Jindótól keletre található Myeongnyang-szoros nem változik, a jelenség valószínűleg évente kétszer továbbra is bekövetkezik.
Moffett szerint ez a kiszámíthatóság tette lehetővé, hogy az esemény köré idővel fesztivál épülhessen és legendák is szülessenek, például a tigrisekről.
Tigrisek legendája
Jindo partján ma is ott áll egy szobor, amely egy idős asszonyt és egy tigrist ábrázol. A legenda szerint Jindo szigetén egykor sok tigris élt. Amikor a vadállatok egyre gyakrabban támadták meg a falvakat, a lakosok kénytelenek voltak Modo szigetére menekülni. Egy idős asszony, Bbyong, véletlenül ott maradt Jindón. Minden nap imádkozott a tenger istenéhez, Yongwanghoz, aki egy éjszaka álmában azt üzente neki, hogy másnap egy szivárvány fog megjelenni a tengeren, amelyen családja átkelhet hozzá.
Másnap a víz valóban kettévált, és egy szivárványszerű út nyílt a két sziget között.
Bbyong családja átkelt a tengeren, és így jött létre az a hagyomány, amely ma is emberek tízezreit vonzza – akár a tudományos érdekesség, akár a legendák varázsa miatt.