Zalatnay Sarolta nehezen barátkozott meg lánya másságával

Startlap - Startlap
'Engem is piszkáltak és bántottak eleget, így féltettem őt.'

Nehezen tudta elfogadni lánya homoszexualitását Zalatnay Sarolta. Lánya, Niki Londonban él új párjával, egy jamaicai származású énekesnővel és annak három gyermekével, így hirtelen 3 „unokája” is lett az énekesnőnek.

„Szabadelvű és toleráns embernek tartom magam, de tartottam attól, hogyan fogadják az emberek a lányom választását. Engem is piszkáltak és bántottak eleget, így féltettem őt, de látom, hogy boldogok, más pedig nem számít” – mondta Cini az Blikknek. Hozzátette azt is, hogy már az első közös étkezés alkalmával abbamaradt a korábbi izgulása, szorongása és jól érezte magát lánya választottjával és gyerekeivel.

„Régóta vágytam már unokára, és most egyből kaptam hármat. Azért bevallom, kicsit fura volt úgy ébredni, hogy amint kinyitottam a szemem, fekete kissrácok néztek rám” – mesélte az énekesnő, aki egyből kivívta a kis Stefan, Antonio és Alia tiszteletét azzal, hogy legyőzte őket videójátékban. Zalatnay nagyon megkedvelte a gyerekeket, de még nem tett le róla, hogy vér szerinti unokája is szülessen.

 

Címlapfotó: MTI – Zih Zsolt

Ez is érdekelhet

képcím

Retró kvíz: felismered a magyar sztárokat fiatalként?

képcím

Gasztro kvíz: mennyit tudsz az ételekről?

képcím

Megszületett Oszvald Marika unokája: lánya 10 éven át...