Visszaszólt Orbán Viktornak a román kormányfő

Startlap - Startlap
Valami szemet szúrt neki a miniszterelnök dolgozószobájában. Esti hírösszefoglaló.

A román kormányfő reagált Orbán Viktor szerdai Facebook-posztjára

A magyar miniszterelnök tegnap sok sikert kívánt a történelemből érettségizőknek egy olyan fotóval, amin egy földgömbön még a Nagy-Magyarország térképe látható. Erre reagált meglehetősen érdekesen Ludovic Orban, Románia miniszterelnöke, akinek szavai itt olvashatóak. 

Óriási összeget von el a magyar kormány Józsefvárostól

Az állam a VIII. kerülettől a járvány elleni védekezésre hivatkozva hatalmas összeget csoportosít át. Ez az elvonás többek között jelentősen érinti a józsefvárosi bölcsőde- és óvodafejlesztést, valamint az önkormányzati bérlakásfejlesztést is. Minderről többet itt lehet megtudni.

Kiderült, mekkorát zuhant a magyar ipar a koronavírus-járvány miatt

MTI Fotó: Máthé Zoltán

A Központi Statisztikai Hivatal nyilvánossá tette a magyarországi, márciusra vonatkozó adatokat, sőt összehasonlította azokat az előző év azonos időszakával is. A számok innen érhetőek el. 

A DK lemondatná a kormányszóvivőt

Szerintük ugyanis elég érdekesre sikeredett Szentkirályi Alexandra hétvégi tájékoztatója Gulyás Gergely mai ígéretének tükrében. Hogy mi is változott alig pár nap alatt, az innen tudható meg. 

Dzsudzsák azt mondta, nem kirúgták, hanem szabadságra jött haza

A Külügyminisztérium segítségével, diplomata útlevéllel utazva tért vissza Magyarországra Dzsudzsák Balázs, az emírségekbeli al-Ain 108-szoros magyar válogatott játékosa, aki most útjáról nyilatkozott. A lényegi részek ebből a cikkből érhetőek el. 

Sorra nyitnak a vidéki fürdők, a kehidakustányi az első

A vidéki lazításnak jön is mindjárt az első látványos lépése, természetesen a megfelelő és szigorú intézkedések betartatásával. Részletek. 

Elképesztő méretű harcsát fogott egy horgász 

Igazi bestia akadt egy szerencsés pecás horgára az Ajka mellett található Lőrintei-víztározón. A hal hihetetlen méreteire mi sem jellemzőbb, mint hogy hárman alig bírták felemelni. A fenevadról készült kép itt érhető el. 

Jó hír a Budapestieknek, hétvégén már nem kell nélkülözniük a Margitszigetet

MTI/Szigetváry Zsolt

Húsvét óta minden hétvégén lezárták a Margitszigetet, de most szombattól kezdve újra látogatható lesz a főváros legnépszerűbb zöld területe. Részletek idekattintva.

Vízbe fúlva találtak meg két eltűntként keresett férfit Nyíregyházán

Három napon át keresték a hozzátartozók azt a két személyt, akiknek a holttestét megtalálták Nyíregyháza-Kőlapos melletti zártkertnél lévő tóban.  A szomorú részletek ebből a cikkből érhetőek el. 

Ez is érdekelhet

képcím

Két nap alatt két kismama halt meg a nyíregyházi kórházban

képcím

Egymásnak mentek a képviselők a józsefvárosi ülésen

képcím

Pressman: Világszerte aggódnak a magyar helyzet miatt - A hét...